Gyurkity Péter

Az Intel szerint trükközik az AMD

Ez a teljesítmény visszafogását eredményezi a laptokon, ami viszont jó az üzemidőnek.

Meglehetősen érdekes tanulmányt készített el az Intel házon belül, amelynek eredményeit a napokban tették közzé az interneten. Erről rögtön számos lap beszámolt, viszont az eredményekkel kapcsolatban egyáltalán nem egyértelmű a kép, mivel az állítólagos trükközés nem feltétlenül az AMD húzása, maga az eljárás pedig a negatívum mellett előnyt is kínál a felhasználóknak.

A teljes anyag több oldalon is megtekinthető, a mellékelt képeken jól látszik, hogy november 23-án oldották fel ennek bizalmas jellegét. Az Intel eszerint több laptopot vizsgált meg, az eredményekből pedig arra a következtetésre jutottak, hogy a Ryzen 4000-széria tagjainál a vezeték kihúzása után, pusztán az akkumulátorra támaszkodva, a chipek akár teljesítményük egyharmadát is elveszíthetik, miközben az Intel saját megoldásainál (a 11. generációs Tiger Lake tagjainál) a különbség mindössze 10 százalékos. Nagyon úgy tűnik, hogy az AMD sokkal nagyobb mértékben veszi vissza a teljesítményt, ami viszont kedvez az üzemidőnek, hiszen a laptopok így hosszabb ideig állnak rendelkezésünkre.

További érdekesség, hogy az Intel a Lenovo 4 különböző laptopját és a HP egyik megoldását vetette össze a saját chipjeire épülő változatokkal, amelyek viszont már több eltérő gyártótól (Lenovo, HP, MSI és Intel) érkeznek. Az nagyjából világos, hogy az AMD fejlesztései a többszálas teljesítmény terén gyűrik le a vetélytársat, viszont azt is érdemes megemlíteni, hogy a fent említett nagy visszaesés a Cinebench R20 benchmark esetében nem látszik, ami azt a gyanút kelti, hogy a cég ebben az esetben trükközik a számokkal. Az egyéb tesztek során látott nagy, akár 30 százalékos csökkenés viszont a laptopgyártók által meghozott döntések eredménye is lehet, ez nem feltétlenül az AMD „bűne”, könnyen előfordulhat ugyanis, hogy a Lenovo ebben látta a megfelelő kompromisszum kialakításának legjobb opcióját, ebben pedig az AMD-nek semmi szerepe nem volt.

Az Intel persze a maga részéről a Tiger Lake előnyeit emeli ki, viszont a napokban számos további tesztelés követi majd az általuk közölt anyagot, ahogy a szaksajtó képviselői megpróbálják megtalálni a végleges választ a fent megfogalmazott kérdésekre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #14
    ÉDEF IFTENEM :D
  • t_robert #13
    Igazában nem húzott el.
    az Apple M1 proci nagyjából ott van össz teljesítményben, mint ahol az 1 éves AMD Ryzen 7 4700U van. Legalább is Cinebench R23-ban mérve. Single mag esetében az AMD 1217 pont az Apple meg 1520 pont.
    8 magon mérve az AMD 7719 pont. Az Apple M1 meg 7830 pont. Vagyis nagyjából össz magon igen hasonló a teljesítményük.
    Persze azt korántsem állíthatjuk hogy a Ryzen 7 4700u a legerősebb mobil proci. Legalább vagy fél tucatnyi erősebb mobil proci létezik vegyesen mind intel, mint AMD tekintetében. És akkor még asztali procikra nem is tértünk ki, mert akkor már vagy 100 erősebb proci létezik.
  • t_robert #12
    szerintem nem a AMD variál, hanem a notebook gyártók. a CPU nem tudja, hogy most konnektorról vagy aksiról kapja a tápot. Annál inkább az alaplap, a BIOS és az aksi töltés vezérlés.
  • Tntmaxy #11
    Nem tudom.. én nem érzem ennyire vérlázító problémának hogy hetekkel a bemutatót követően még nincs terített piac az újdonságokból.
    Éppenséggel mostanában kezdtem nézelődni, hogy mire váltsam le a jóöreg intel 2500k rendszeremet ami közel tíz éves és 99% hogy amd 5600x lesz a befutó valami praktikus kis itx rendszerben, vagy talán egy Gigabyte Brixx AMD 4000-es mini konfig, bámulatos milyen izomkockákat lehet már összerakni egész jó áron, csakhát sajnos a választék/kínálat még mindig elég szegényes ami AMD-re épül.
    Egyébként egyfelől mindenképp megvárom a jövő évet az esetlegesen várható jótállás/garancia változások miatt, másfelől kibírok plusz pár hónapot is ha kell, nem tart senki fegyvert a fejemhez és nem remegek hogy miért nem lehet azonnal a legújabb minden.

    Szerintem akinek valóban "szükséges" tízhúsz kóros proci meg közel milliós consumer videokártya az vagy munkára használja és jó eséllyel ki tudja termelni az akár dupla-tripla kezdeti hiperinflált árakat, vagy csak simán megteheti és/vagy nem érdekli (az ún. vérpistikék).

    Továbbá szerintem nem annyira az elérhetőség a probléma hanem inkább az hogy túl sokakat szippantott be a 4K-8K-RT-VR-HDR-stb hype-örvény, mintha ezek bármiféle mérvadói lennének arra nézve hogy egy játék milyen jó-élvezetes-tartalmas. Persze nem vagyunk egyformák, én (már) nem igénylem a mai feneketlen erőforrás igényes játékokat, nagyon jól elvagyok legtöbbször valami DOSBOX-os régiséggel. :)
  • mortep #10
    Reméljük, hogy a normál eset lesz majd a valóságban is, az biztos, hogy egy memtest hibától rémálmaink lesznek.
  • coolbboy83 #9
    Az x86-nak itt az ideje sírba szállni, ahogyan mondod.... ugyanis egy agyon foltozott hulladék lett mára...
    Utoljára szerkesztette: coolbboy83, 2020.11.26. 21:09:29
  • Zsoltee_a_bator #8
    Az arm inditotta el az arm alapu desktop korszakot az a78c-vel :) Az apple m1 csak az elso chip, ami alkalmazza.

  • ProgServ #7
    Normal esetben elpusztithatatlan, igen ritkan mennek tonkre a processzorok.
    Boviteni nem lehet.
    De tudodmit? Nem baj!
    Igy tutira biztos a legjobb sebessegu legjobb minosegu memoriaval kapod meg...nem utolag pakolnak bele valami gyenge vackot, szerintem nem feltetlen baj.
  • mortep #6
    macbook vagy mac mini esetében akár most is megvalósulhat arm-alapú procis vágyad. Én az új 16-os macbook pro-ra vagyok kiváncsi... hátha egy ”m2”-es kerül bele. Azt nehezményezem, hogy mostmár szinte mindent integráltak az alaplapra/prociba, nagyon kevesen tudják majd szervízelni. Btw. valószínűnek tartom, hogy az apple elindította az arm-alapú asztali avagy inkább pc processzorok korszakát.
    Utoljára szerkesztette: mortep, 2020.11.26. 17:29:06
  • Relixo #5
    Tudod mi a szánalmas inkább ?
    Az,hogy jelentgetik itt be egymás után az újabbnál újabb technológiákat sorozatba... de közben NULLA az aktuális raktár készlet!!!! Láttuk ezt most már Nvidia és Radeon résznél is "paper launch" kártyákkal. Sehol nem lehet kapni ha meg lehet akkor köze nincs a reális árakhoz MSRP -hez (<--keressen rá aki nem ismeri ezt a szót megéri!).

    Másik pl jövőre teljes foglalat váltás AMD-nél pedig csak most jöttek ki az új procik. Amik szintén ugye alig vagy egyáltalán NEM kaphatóak és kapható akkor megint köze nincs a valós meghatározott ár/érték arányhoz.
    Mit várnék ?
    Azt,hogy fejezzék már be a fizikailag sem létező cuccok mutogatását meg az új technológiák beböfögését és kezdjenek el végre teríteni!!! Mutassanak már fel valamit a nagyközönség felé is! Mert ez így egy vicc és szánalom mind a vörösök mind a kékek oldaláról. Az meg ,hogy a régebbi generációs cucc ugyanolyan drága vagy közel ugyanaz az ára mint a most meg jelenteknek hát már önmagában is egy ótvar helyzet. Ez ellen is jó lenne ha a nagy "okos" cégek fellépnének és tényleg töltenék is a piacot és nem csak a bányászokat látnák el a raktárról mindennel, na meg a horror áron kiszolgált "pénz nem számít" 1-2 vérpistikét. EZ a VICC és ez a SZÁNALOM!
    Hova fejlesztenek már ha még a mostani helyzetet se tudták stabilizálni és konkrétan ZÉRO kapacitásuk van.