Berta Sándor

Egyszerűbb lesz startupot alapítani Ausztriában

Nyugati szomszédunknál jelenleg még sok időbe és pénzbe kerül a vállalkozások létrehozása.

Ausztriában a startupok és a befektetők egy új cégforma kidolgozását és bevezetését szorgalmazták, amely jobban illene e társaságokhoz. Hannah Wundersam, az AustrianStartup ügyvezetője elmondta, hogy napjainkban még túlzottan drága, lassú és bonyolult az új startupok alapítása. Ez komoly probléma, főleg azért, mert sok innováción éveken át dolgoznak a háttérben a szakemberek és senkitől sem kapnak segítséget.

Megoldást jelenthet az osztrák kormány által felkarolt Austria Limited nevű projekt, amelynek keretében egy teljesen új vállalati forma válhat elérhetővé, s eltünteti az alapítók útjából az akadályokat és vonzóbbá teheti a helyi startupokat a külföldi befektetők számára. A programot elsősorban Alma Zadic igazságügyi miniszter támogatja, aki rendszeres kapcsolatban van a vállalkozásokkal, a cégalapítókkal és a beruházókkal, valamint az Austrian Angel Investors Association (AAIA) nevű szervezettel. Zadic hangsúlyozta, hogy egy új vállalati formának abszolút jogbiztonságra van szüksége, emellett egyszerűen alkalmazhatónak kell lennie és meg kell felelnie a nemzetközi szabványoknak is.

Gyorsabb megoldást ígérne a kft. (GmbH) forma módosítása. Akik jelenleg GmbH-t alapítanak, azoknak hosszú ideig, akár hónapokig is várniuk kell. Ehhez jön még a számos hivatal felkeresése, ügyvédi segítség kérése, illetve a jegyzőnél és a bankban való megjelenés. Ez nem csupán időbe, hanem akár több tízezer euróba is kerül, ezért is várnak sokan egy saját cég megalapításával. Ráadásul az ügyintézésre kizárólag németül kerülhet sor.

A sikeres alapítás után jobb esetben megjelennek az érdeklődő befektetők, akik tulajdonrészt kérnek. Minden ilyen esetben ismét el kell mennie mind a két félnek a jegyzőhöz, s akkor még a szerződéskötések, a jegyző és az utazások költségeiről nem is esett szó. Külföldi beruházó esetében tolmácsot is kell fogadni, ami szintén nem olcsó.

Más európai uniós államokban, például Franciaországban sokkal egyszerűbb és ami fontos, kevésbé bürokratikusabb és olcsóbb a folyamat. Az Austria Limited ezt tekintené követendő példának. Az ügyintézés digitálisan valósulna meg, akár angol nyelven is. A kötelező kezdő tőkét is 35 000 euróról 5000 euróra mérsékelnék. S rendkívül fontos lenne egy új, kifejezetten startupokra alkalmazható cégforma kidolgozás és bevezetése.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!