Franczy

Az MP3.com továbbra is független marad

[ZDNET] A franciaországi Cannes-ban az internetes zenékkel foglalkozó MP3.com vezérigazgatója, Michael Robertson bejelentette, hogy a cég továbbra is független kíván maradni, valamint, hogy a különböző jogi problémákat letudva idén a nem túl agresszív reklámkampány ellenére is mérhető profitot fognak elérni.


Az emberek mindig is kényesek voltak a hangminőségre

Az MP3.com egyik fő szolgáltatása, hogy felhasználói az interneten keresztül regisztráltathatják saját zenei kollekciójukat, melyeket aztán később akár a netről letöltve bármilyen számítógéppel meghallgathatnak. Az MP3.com 33 éves vezérigazgatója azt nyilatkozta a Reuters-nek, hogy a cégnek az életben maradáshoz nincs szüksége olyan tőkeerős társra, mint amilyenre például nemrég a "rivális" Napster szert tett.

"A Napsternek nem volt választása, szüksége volt egy stratégiai partnerre. Mi az MP3.com-nál úgy gondoljuk, hogy továbbra is függetlenek maradhatunk." - nyilatkozta Robertson az idei Cannes-i Midem konferencián. "Mostanra sikerült hátrahagyni minden jogi problémát, így 2001-ben már mindenképpen profitot szeretnénk termelni." - mondta Robertson, aki 1997-ben hozta létre az MP3.com-ot, és jelenleg a cég részvényeinek harmincöt százalékával rendelkezik.

A San Diego-i székhelyű MP3.com-nak az elmúlt évben 130 millió dolláros (39 milliárd Ft) büntetést kellett kifizetnie, amikoris pert vesztett öt nagy hanglemezgyártó céggel. Az ügy alapját az képezte, hogy a cég segítségével Amerika egy bizonyos területén 80 ezer albumot másoltak le, mely eljárás az ítélet szerint nagymértékben sértette a különböző szerzői jogokat.

Az MP3.com végül az elmúlt év decemberében újraindította szolgáltatásait, miután szerződést írt alá a vezető hanglemezgyártó cégekkel, a Vivendi Universal's Universal Music-kal, a Bertelsmann BMG-vel, a Sony Music-kal, a Time Warner féle Warner Music-kal és az EMI Group-pal. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az MP3.com-nak még akadnak kisebb jogi problémái egyes független zeneipari cégekkel (pl.: Emusic), de úgymond a nehezén már túl vannak.

"Az MP3.com nagyon jó kapcsolatban áll azokkal a legnagyobb hanglemezgyártó cégekkel, melyek az amerikai piac több mint kilencven százalékát lefedik. Jelenleg tehát nem áll érdekünkben, hogy a Napsterhez hasonlóan bármely tőkeerős céggel társuljunk." - mondta Robertson.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!