SG.hu·

GitHub-alternatívát épít Kína

GitHub-alternatívát épít Kína
A projektet számos cég mellett az ázsiai állam IT-minisztériuma is támogatja.

A kínai felhasználók és vállalatok egyre nehezebben tudják használni azokat a szolgáltatásokat és platformokat, amelyek üzemeltetői az Amerikai Egyesült Államokban találhatók. Ebben egyaránt szerepe van a két fél közötti politikai nyomásgyakorlásnak és a Kínát jellemző cenzúrának, valamint a helyi társaságok és az ázsiai ország ellen bevezetett amerikai szankcióknak. A kínai ipari és IT-minisztérium ezért döntött úgy, hogy befektet a Gitee nevű platformba, amely gyakorlatilag az amerikai GitHub alternatívája lehet a nyílt forráskódú fejlesztés területén a közeljövőben. Erről először a TechCrunch számolt be.

A portál létrehozói azzal érvelnek, hogy a Gitee több mint egy fejlesztési oldal. A szolgáltatást többek között olyan nagyvállalatok is támogatják és fejlesztik már, mint a Huawei. A honlap egyébként körülbelül 7 éve létezik és a saját adatai alapján körülbelül 10 millió forráskód-tárolónak kínál helyet. A bejelentett minisztériumi támogatás azt jelentheti, hogy a Gitee a következő hónapokban és esztendőkben még nagyobb mértékben és dinamikusabban fog növekedni.

A platform alapvető funkciói összehasonlíthatók a többi hasonló portál funkcióival. Az eddigi felhasználók között van a Baidu, de megtalálhatók a rendszerben a Huawei által Android-alternatívaként megalkotott HarmonyOS kódjai éppúgy, mint a Huawei szerverrendszerének számító OpenEuler nevű Linux-disztribúció kódjai. A Gitee fejlesztését az Open Source China (OSChina) nevű konzorcium vezeti, amely az eddigi fejlesztésekért is felelt.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Sequoyah2020. 08. 26.. 19:39||#8
A GitHub az egy verzio-kezelo rendszer, a megosztas az csak masodlagos funkcio. Eleve azert kerulnek fel a kodok, hogy biztonsagosan el legyenek tarolva, minden valtoztatassal egyutt.

A megosztas is altalabana kollegak kozotti megosztast jelenti, nem pedig a vilaggal valo megosztast.
© Sequoyah2020. 08. 26.. 19:36||#7
Ha privatra allitod, akkor nem. Sok ceg hasznalja igy...
© kvp2020. 08. 26.. 19:09||#6
A github alapvetoen egy open source forraskod megoszto oldal. Eleve azert kerulnek fel a kodok hogy masok le tudjak tolteni oket. A kinai alternativa is csak azert kell, hogy ha az USA hirtelen blokkolja Kinat a githubon vagy Kina blokkolja a githubot politikai tartalom miatt, akkor legyen egy sajat megoszto oldaluk.
© Tetsuo2020. 08. 26.. 14:16||#5
Ezért hulladékok az Androidos appok. Amit ma elkészítesz, holnap egy indiai lemásolja, esetleg optimalizálja és semmi esélyed.
© lodoviktrema2020. 08. 26.. 08:24||#4
De. Egy utasítás az egész.

Sőt: sok cég csinálja azt, hogy a viszonylag könnyen visszafejthető, nem open-source projekteket (pl java-ban írt), kisebb-nagyobb átalakítások után eladja sajátként.

Nem kell ehhez github meg gitee.

Mint ahogy a githubon elérhető open source kódoknál is általában van olyan kitétel, hogy ha felhasználod, akkor meg kell jelenítened, hogy ki az eredeti szerző. Sokan szerintem erre is tojnak.
© Gabbbbbbbbbbbb2020. 08. 25.. 21:29||#3
Mert a Github-ra feltoltottet nem tudja barki "ellopni"?
© MerlinW2020. 08. 25.. 16:03||#2
Szegény gitea, nevet kell változtatniuk 😊
Utoljára szerkesztette: MerlinW, 2020.08.25. 16:05:14