Gyurkity Péter

Már nem a játékok húzzák az nVidiát

Ez a szegmens a második helyre szorult vissza az utóbbi hónapokban.

A nagy telefongyártók és egyéb IT-cégek kapcsán rendszeresen beszámolunk a friss piaci eredményekről, amelyeket a szokásos negyedéves és éves jelentésekben közölnek velünk. Az nVidia esetében komoly változást látunk, itt ugyanis most először nem a játékok, illetve az azokhoz szánt eszközök vezetik a listát.

A második periódust összefoglaló részletes jelentésből kiderül, hogy az első helyen, legalábbis a bevételek tekintetében már az adatközpontokba szánt megoldások tanyáznak, ezen termékekből származott tehát a bevétel legnagyobb hányada. Ez jelen esetben 1,75 milliárd dollárt tesz ki, ami 54 százalékos ugrást jelent az első negyedévhez képest, miközben az éves növekedési szint már 167 százalékos. Mindezt persze nem pusztán saját erőből érték el, itt kiemelt szerepet kapott a Mellanox felvásárlása, ez a cég ugyanis kifejezetten az adatközpontokra, valamint az AI-funkciók biztosítására fókuszál, vagyis enélkül semmiképpen nem jött volna össze a komoly helycsere.

Ahogy említettük, a második helyen a játékos szegmensben piacra dobott megoldások találhatók, ezek a cég történetében most először nem tudták kiérdemelni az abszolút első helyezést. Az 1,65 milliárd dolláros bevétel mindenképpen jó eredmény, ezt tehát nem szabad lebecsülni, annál is inkább, mert a globális pandémia ellenére sikerült fenntartani a növekedést, amely nagyjából 25 százaléknak felel meg, mind negyedéves, mind pedig éves szinten. Sokat várnak az új Ampere-architektúrától, amely most, az elkövetkező hónapokban fog megjelenni és lassan elterjedni, ez nyilván a játékfanatikusok számára fontos fejlemény, vagyis elsősorban az asztali és mobilszámítógépek szegmensében eredményez majd újabb lendületet.

Ezzel kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy a napokban két fotó is napvilágot látott, ezeken pedig már a GeForce RTX 3090 látható, a maga teljességében. A méret mindenképpen lenyűgöző, ez még a közvetlen elődhöz képest is jóval nagyobb, reméljük ez a teljesítmény terén is így lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • imperial #5
    Mar a 3 eveseknek is van vmi alap okostelefonja. VIszont sok jatekkal nem tudnak jatszani ezert nezik. En se ertetttem mig nem lattam, hogy rokonok gyerekei 6-8 evesek akiknek korlatozzak mennyit jatszhatnak a konzolon, pcn, a telefonon tableten nezik egesznap a streamereket...
  • Sir Cryalot #4
    Ez nem ilyen egyszerű. Ifjoncok ezt fogják nézni mert ez érdekli őket.

    Ideig óráig el lehet ütni a dolgot azzal hogy úgysincs komplexitása hogy lenne mit rajta nézni,
    De egy komplex játékban van több orientáció.

    Sőt annyira néznék hogy a facebook rendesen be lehet szarva nem csak a tiktoktól, hanem ha másnak van új displaye és ahhoz nem kell Facebook login, vagy nvidia telemetria.

  • molnibalage83 #3
    Dettó.
    Játszani nincs idő, majd pont nézem, ahogy más teszi és bénázik....
  • MerlinW #2
    Értelmes ember nem néz streamereket.
  • Sir Cryalot #1
    -mintha lennének vállalható játékok :D

    "kiddie crack" fortnite, lezüllött outsourcelgató blizzard, űrteleszkóppal kell keresni szikrányi értelmet streamerek közt :D

    Még a végén a blizzardnak lesz igaza :D