Gyurkity Péter

Továbbra is jól szerepel a Huawei ökoszisztémája

A saját platform terjeszkedése az amerikai lépések ellenére töretlen.

Az első számú kínai telefongyártó (amely az elmúlt években a globális második helyet is megkaparintotta ebben a szegmensben) néhány nappal ezelőtt, egy számukra belföldi konferencián számolt be az elmúlt időszak fontosabb eredményeiről, legalábbis ami a saját szoftveres platform helyzetét, annak változását illeti. A siker egyértelmű, itt meg tudták akadályozni a komoly visszaesést.

A Huawei kapcsán érkező hírekről mi is folyamatosan beszámoltunk, legutóbb például arról írtunk, hogy Európa meglehetősen megosztott a kérdésben, itt nem minden fontosabb ország döntött a kínai eredetű eszközök jövőbeni tiltásáról. A gyártó számára nyilván fontos részlet, hogy a TSMC együttműködésére sem feltétlenül számíthatnak, itt a jövőben az 5 nanométeres chipek miatt kerülhet ez még inkább előtérbe, viszont közben a szoftveres oldalon sikerült megkerülni a korlátozások jó részét, hiszen saját új appkeresőjükkel könnyen megtalálhatók és telepíthetők azon alkalmazások, amelyek a Google platformjának elérhetetlensége miatt elméletileg nem kerülhetnének fel saját telefonjaikra. Nyilván ez nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy most növekvő számokról adtak hírt, itt ugyanis mind a felhasználói tábor, mind pedig az elérhető alkalmazások kapcsán növekedést jelenthettek.

A Kínában megrendezett konferencián a cég részéről annyit árultak el, hogy a HMS Ecosystem ma már 700 millió készülékre, pontosabban azok tulajdonosaira támaszkodik, ami 32 százalékos bővülést jelent egyetlen év alatt. A külsős fejlesztők száma szintén megugrott, ez ma eléri az 1,6 millió főt, miközben a gyártó maga 170 országot és régiót ér el megoldásaival, a növekedés tehát a teljes amerikai beszállítócsatorna kiesése után sem állt le, dacára annak, hogy erre 2018-ban még 18 milliárd dollárt fordítottak. A Petal Search révén a felhasználók könnyen telepíthetik a Play Store és a további androidos szoftverboltok kínálatában megtalálható alkalmazásokat, ez tehát szintén nem jelent akadályt a nagy többség számára.

A cég a jelenlegi helyzet szerint még hozzáfér majd az 5 nanométeren készülő Kirin 1020 chipekhez, amelyek szintén a TSMC gyártósorairól érkeznek majd, kérdés azonban, hogy az ezt követő modelleket ki gyártja majd le.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cateran #3
    De durvan lazadsz....Remelem kb minden dolgodat kidobod a lakasbol, autobol is....Merthogy kizart, hogy ne legyen benne legalabb 1-2 kinai alkatresz....


  • nlght #2
    Ezek után viszont csak az idióták vesznek hüvely telefont. Az adatvédelem kezelése és a fékek, egyensúlyok rendszere teljesen más a két országban.
    Kína: ha nem tetszik valami koncentrációs táborba kerülhetsz vagy csak helyben kinyírnak, az újságok meg megírják hogy hazaárulás miatt tüntettek el, ha kérdezi valaki.
    USA: beperelheted az elnököt is ha nem tetszik valami, sőt még az újságok is lehozzák ha botrány van.

    Hülye lennék asszisztálni ehhez a rendszerhez hüvely telefon vásárlással.
  • zola2000 #1
    Na igen, ezzel csak maguk alatt vágták a fát az amcsik, megkerülhetőek az interneten.