Gyurkity Péter

Két olcsó telefonnal újít az Alcatel

Az Európában megjelenő páros a meglévő típusok módosításaként bukkan fel.

A kínai TCL több jól ismert márka birtokosaként van jelen az okostelefonok szegmensében, bár a BlackBerry esetében ezt már nem igazán érzékelhető. Az Alcatel-vonalat azonban folytatják, mégpedig két további olcsó változattal, amelyek Európában is megjelennek a piacon.

Az év elején már lerántották a leplet az idei első fecskékről, a napokban pedig újabb hivatalos bejelentésben adtak hírt a friss megoldásokról, amelyek kifejezetten szerény hardverrel rajtolnak el, ezzel is lejjebb szorítva a kereskedelmi árakat. Az Alcatel 3X nyilván a némileg erősebb példány, ez egy méretes, 6,5 hüvelykes kijelzőt kapott, amely a HD+ felbontást támogatja, a teljes előlap nagyjából 90 százalékát fedve le, kevés helyet hagyva tehát a kávának. Ehhez egy kisebb felső bevágás társul, amely egy 8 megapixeles kamerának ad helyet, V-alakban, miközben a hátoldalon egy négyes modul helyezkedik el, sorrendben 16, 2, 2, valamint 5 megapixeles érzékelőkkel. A teljesítményt a MediaTek MT6762 chip biztosítja, 4 GB memória és egy 64 GB-os tároló kíséretében, míg az üzemidőért egy nagy, kereken 5000 mAh-s akkumulátor felel.

Az Alcatel 1SE (2020) ehhez képest még szerényebb specifikációval rendelkezik, egy 6,2 hüvelykes érintőképernyővel, a HD+ felbontással, valamint egy egyelőre ismeretlen típusú nyolcmagos chippel. A listán emellett 3 GB memória, egy alapesetben 32 GB-os belső tároló, illetve egy még szintén kellemes méretű, 4000 mAh-s akkumulátor bukkan fel, miközben a szoftveres oldalon (mint ahogy a másik telefonon is) az Android 10 fut. Az előlapon egy 5 megapixeles szelfikamerát alkalmaznak, a hátoldalon ehhez egy tripla-modul csatlakozik, 13, 5 és 2 megapixeles komponensekkel, a szuper-nagylátószög és a mélységérzékelő funkció eszerint itt is elérhető lesz.

A hivatalos megjelenés Európában rövid időn belül esedékes, a hivatalos ár itt sorrendben 150 és 100 euró lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ProgServ #1
    Inkabb jonnenek ki jo teloval!
    Apple fejleszto vagyok 10 eve.
    Megis aztmondom az Android mar egy jo rendszer lett, nagyon jo hardverek vannak, kijelzok, kamerak, akksik ... ideje lenne csinalni egy rendes telefont! Ideje lenne full supportot adni hozza!