Két olcsó Alcatel bukkant fel

Ezek leginkább alacsony áraikkal hódíthatnak, a hardver ugyanis nagyon szerény.

Javában zajlik a CES 2019, amely az új év első fontosabb eseménye, legalábbis az okostelefonok (és általában az IT) területén. Itt számos jól ismert név jelen van, több érdekes újítást rögtön az első napon be is mutattak, a kínai TCL azonban két nagyon szerény okostelefonnal jelentkezett, amelyek a vékony pénztárcával rendelkezőket veszik célba.

A hivatalos bejelentésből kiderül, hogy az Alcatel 1X a némileg erősebb példány, ez ugyanis egy MediaTek chipet, 2 GB memóriát, egy 16 GB-os tárolót, egy 5,5 hüvelykes kijelzőt, a 720 x 1440 pixel felbontást, valamint némileg vékony előlapi kávát kínál a vásárlóknak. A hátoldalon egy 8 megapixeles iker-kamerát helyeztek el, az előlapon egy 5 megapixeles példány dolgozik, míg az üzemidőt a kereken 3000 mAh-s akkumulátor biztosítja. A szoftveres oldalon az Android 8.1 Oreo fut, ehhez még a hagyományos jack csatlakozik, az ár pedig mindössze 120 dollár, ami mindenképpen kedvező, még akkor is, ha a figyelem jó része a csúcskategóriára irányul.


Az Alcatel 1C egy még ennél is gyengébb telefon, természetesen még alacsonyabb hivatalos árral, kifejezetten a felemelkedőben lévő országok számára. A memória mindössze 1 GB, az érintőképernyő mérete 4,95 hüvelyk (a jelek szerint az 5 hüvelyk alatti kategóriát megtartják a nagyon gyenge készülékeknek), a felbontás pedig a már néhány évvel ezelőtt is ritkán látott 480 x 960 pixel. A hátoldali kamera 5 megapixeles, előlapi társa 2 megapixeles, míg a szoftveres oldalon az Android Oreo Go verzióra támaszkodhatunk, amely a Google által kifejezetten a szerényebb készülékekre optimalizált alkalmazásokat kínálja nekünk.


A hivatalos ár mindössze 80 dollár, ez viszonylag kevés embernek jelent akadályt manapság.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!