Berta Sándor

Továbbra is homályos az amerikai kormányzati felhőszolgáltatási tender

Egy új jelentés sem válaszolta meg a korábban felmerült kérdéseket.

A Pentagon tavaly januárban jelentette be, hogy a Microsoft nyerte el a Joint Enterprise Defense Infrastructure (JEWDI) nevű pályázatát, amelynek keretében a társaság öt esztendőn keresztül biztosít majd felhőszolgáltatásokat az amerikai védelmi minisztérium, a hírszerző szolgálatok, illetve a parti őrség számára. 2019 júliusában kiderült, hogy korábban valójában az Amazon nyerte a JEDI-t, majd később lett a Microsoft a győztes. Emiatt az Amazon megtámadta a döntést, majd nekiment Donald Trumpnak, egyúttal azzal vádolta meg a Pentagont, hogy a végeredmény az amerikai elnök nyomására alakult ki, a politikus ugyanis a döntéssel Jeff Bezos Amazon-vezetőnek akart ártani. Az óriáscég végül a washingtoni szövetségi bírósághoz benyújtott egy keresetet, amelyben kezdeményezte az amerikai elnök meghallgatását.

A Pentagon most nyilvánosságra hozta a jelentését, amelyben ugyanakkor számos fontos kérdést megválaszolatlanul hagyott. Az utóbbiak egyike, hogy a Fehér Ház és Donald Trump befolyásolta-e bármilyen módon a JEDI pályázatot és annak végeredményét. A Fehér Ház az elnök titoktartási jogára hivatkozott és ezzel gyakorlatilag megakadályozta azt is, hogy a folyamatot ismerő személyeket - akár a védelmi szaktárca munkatársait is - fontos tanúként hallgathassák ki. A 317 oldalas anyagot az amerikai védelmi minisztérium egyik fővizsgálója készítette és elsősorban arra kereste a választ, hogy történt-e jogsértés azáltal, hogy a JEDI-t a Microsoft nyerte meg.

A jelentés szerint az Amazon egy hibának köszönhetően hozzájutott a Microsoft pályázati anyagának egyes részeihez és ennek megfelelően építette fel a saját stratégiáját. A redmondi konszern ezzel kényelmetlen helyzetbe került, a Pentagon viszont azt emelte ki, hogy a Microsoft az Azure nevű felhőplatformjával jobb ajánlatot tett kevesebb pénzért. A hivatal a CNBC-nek azt nyilatkozta, hogy annak ellenére, hogy nem sikerült tisztázni a Fehér Ház szerepét a programban, az eljárás jogszerű és tisztességes volt. Ezt a Microsoft egyik szóvivője is így gondolta, aki hozzátette: úgy tűnik, hogy az Amazon túl magas árral kalkulált és inkább még egyszer elölről kezdené a megmérettetést. A Pentagon mindenesetre megpróbálja elérni az Amazon által kezdeményezett eljárás lefolytatásának négy hónappal való elhalasztását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!