SG.hu·

Támogatóra tett szert a Libra

Támogatóra tett szert a Libra
A kriptovaluta-projektből az elmúlt időszakban számos cég távozott, de most új lendületet kaphat.

A Shopify nevű kanadai elektronikus kereskedelmi platform bejelentette, hogy csatlakozott a Libra Szövetséghez és a jövőben támogatni fogja a Facebook Libra nevű virtuális fizetőeszközét. Amennyiben az együttműködés megvalósul, akkor kereken egymillió kereskedő használhatja majd a digitális pénzt.

A 2004-ben alapított, ottawai székhelyű, több mint 5000 alkalmazottat foglalkoztató kanadai cégnek számos leányvállalata van. A társaság többek között azzal indokolta a programhoz való csatlakozást, hogy az online kereskedelem egyre inkább határok nélkülivé válik, de a globális pénzügyi infrastruktúra nagy részét nem az internetes kereskedelem méreteihez és igényeihez tervezték. A cég azért csatlakozott a Libra Szövetséghez, hogy ezen javítani lehessen.

A TechCrunch ugyanakkor azt taglalta, hogy a Shopify lépése mögött sokkal inkább az húzódhat meg, hogy a cég így akarja megtakarítani a hitelkártyás utalások után fizetendő tranzakciós díjakat, a Libra használatakor ugyanis csak nagyon minimális mértékű tranzakciós díjat kell majd fizetni vagy egyáltalán nem lesz szükség ilyen díj megfizetésére.

Tavaly októberben kihátrált a Libra mögül a Visa, a Mastercard, a PayPal, a Stripe, az eBay és a Mercado Pago, majd januárban ugyanígy tett a projekt egyik legnagyobb támogatójának számító Vodafone is. A Libra Szövetség az utóbbi hírt úgy kommentálta, hogy a támogatók elvesztése semmit sem változtat a projekten.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© VolJin2020. 03. 02.. 16:54||#1
Ideje lenne a kriptovalutákra kimondani, hogy illegálisak, nem pénzek, és piramisátverések...