Berta Sándor

Elérhető a fejlesztők számára a Google új okos­szemüvege

A készüléket eddig csak a céges ügyfelek rendelhették meg.

Jay Kothari, a Google Glass projekt vezetője blogbejegyzésében jelentette be, hogy a jövőben a speciális üzleti vevők mellett a fejlesztők is megvásárolhatják a Glass Enterprise Edition 2 nevű kiterjesztett valóság szemüveget a vállalat hardverpartnereinél. Az eszköz 1000 dolláros ára ugyanakkor nem változik. Az ajánlat szintén elérhető lesz azon szakemberek és vállalatok számára is, amelyek a kiegészítőt nem egy komplett szoftver- és hardvercsomag részeként akarják beszerezni. Az eddigi és jelenlegi viszonteladók között megtalálható a CDW, a Mobile Advance és az SHI.

Miután a Glass Enterprise Edition 2 az Androidon alapul, így a fejlesztők ugyanazokat a programozói megoldásokat érhetik el, amelyeket az androidos okostelefonok fejlesztésére is felhasználnak. A Google jelezte, hogy további új nyílt forráskódú alkalmazásokat és kódmintákat akar nyilvánosságra hozni a közeljövőben.

A Glass Enterprise Edition 2-t tavaly májusban mutatta be a Google. A termék üzleti célú felhasználásra készült, kifejezetten olyan megrendelők számára, akik kiterjesztett valóság megoldásokat akarnak kifejleszteni és alkalmazni a munkafolyamataikhoz. A cél elsősorban a termelés fokozása és a gyártási költségek csökkentése. A három integrált mikrofonnak köszönhetően számos funkciót beszéddel is lehet vezérelni, így a szemüveg viselőjének mind a két keze szabadon maradhat. A készülék operációs rendszere természetesen az Android Oreo.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!