SG.hu·

Havidíjat számít fel a Meta az okosszemüvege funkcióiért

Havidíjat számít fel a Meta az okosszemüvege funkcióiért
Hiába fizetett ki az ember százezer forintot egy tetszetős kis kütyüért, ezzel nincs minden elintézve, mert havi előfizetésre is szükség van ahhoz, hogy a készülék minden fejlett funkciója használható legyen. A MI-alapú fogyasztói elektronikai eszközök egyre inkább ebbe az irányba haladnak, és ezt most a Meta is egyértelműen bizonyítja okosszemüvegeivel.

A vállalat a súgóoldalán közölte, hogy a felhasználóknak Meta One Premium előfizetésre lesz szükségük ahhoz, hogy kibővített hozzáférést kapjanak egyes funkciókhoz. Ez egyaránt vonatkozik a Ray-Ban, az Oakley és a Meta márkajelzésű okosszemüvegekre. Bár az MI-szemüvegek előfizetés nélkül is használhatók lesznek, bizonyos funkciók korlátozottak maradnak. Az egyik ilyen szolgáltatás a Conversation Focus nevű funkció, amely felerősíti annak a személynek a hangját, akivel éppen beszélgetünk, így zajos környezetben is könnyebben hallhatóvá válik. Előfizetés nélkül havonta három órán át használható ez a funkció. Aki ennél többet szeretné igénybe venni, annak fizetnie kell. Még előfizetéssel is legfeljebb havi 15 óráig használható a szolgáltatás.

Az előfizetés emellett úgynevezett "Premium Device Support" szolgáltatást is biztosít. Ennek keretében a felhasználók gyorsabban érhetik el azokat a Meta által kiképzett emberi szakértőket, akik az okosszemüvegek funkcióival kapcsolatos problémák megoldásában segítenek. Úgy tűnik, bizonyos feladatokban még mindig az emberek a jobbak. A Meta szóvivője azt nyilatkozta, hogy ez "nem egy MI-hez kapcsolódó használati korlát". Más MI-platformokon megszokottak az úgynevezett használati limitek, amikor a felhasználók egy adott funkciót ingyenesen használhatnak egy bizonyos határig, majd előfizetésre van szükségük, ha a havi keretet túllépik. A Conversation Focus azonban közvetlenül az eszközön működik, vagyis nem kell a Meta szervereire továbbítani az adatokat MI-feldolgozás céljából. Emiatt valós időben nem lehet nyomon követni, hogy a felhasználó hány órát használta a szolgáltatást, ugyanakkor a rendszer értesítést küld, amikor a havi limit közelébe ér.

"Az előfizetés a folyamatos fejlesztési munkát támogatja, és a legtöbbet használó ügyfelek számára kibővített hozzáférést, valamint prémium eszköztámogatást biztosít" - mondta a szóvivő. "Hamarosan megkezdjük olyan opcionális előfizetési csomagok tesztelését, amelyek még több prémium funkciót és fejlett képességet kínálnak azoknak, akik szeretnének többet kihozni alkalmazásainkból és MI-szemüvegeinkből." Ahogy egyre több funkció kerül az okosszemüvegekbe, várhatóan ugyanezt a modellt alkalmazzák majd más képességeknél is. Némi vigaszt jelenthet, hogy a Meta szerint a felhasználók túlnyomó többsége úgy használja majd a Conversation Focus funkciót, hogy nem éri el a havi korlátot. A vállalat ezt a korai hozzáférési program tapasztalataira alapozza, ugyanakkor azt is közölte, hogy figyelemmel kíséri a felhasználói visszajelzéseket, és szükség esetén módosítja a használati limiteket.


Chris Harrison, a Carnegie Mellon Egyetem Future Interfaces Group kutatócsoportjának igazgatója nem gondolja, hogy az új előfizetés célja a Meta MI fejlesztéseinek finanszírozása lenne. "Az iparág óriási előrelépést tett, még az elmúlt hat hónapban is, de különösen az elmúlt másfél év során, az úgynevezett tokenek előállításának hatékonyságában, vagyis abban, hogy ezeket a modelleket sokkal gazdaságosabban működtessék" - mondta Harrison. "Nem az MI költségeinek megtérítéséről van szó, hanem arról, hogy pénzt termeljenek a felhasználókból."

Harrison szerint ahogy nő az elterjedtség, ez egy módja annak, hogy a vállalat "értéket vonjon ki" a platformból. A Meta szemüvegeit jellemzően önköltségi áron értékesíti, ilyen például az új, 299 dolláros Meta márkájú szemüveg is, amely a drágább Ray-Ban márkajelzés elhagyásával még kedvezőbb áron kerül piacra. Harrison szerint ezzel a stratégia célja, hogy minél több szemüveg kerüljön a felhasználókhoz, növekedjen a felhasználói bázis, ezt követően pedig az előfizetésekből származó bevételek emelkedjenek.

Ugyanakkor az előfizetéses modell bevezetése veszélyeket is hordoz. Előfordulhat, hogy egy versenytárs megjelenik, és ugyanazokat vagy legalábbis a legtöbb ilyen funkciót havi díj nélkül kínálja. Az egyik ilyen versenytárs már a küszöbön áll. A Google még az idén bemutatja saját okosszemüvegét, amelyet a Samsunggal, valamint a Warby Parker és a Gentle Monster szemüvegmárkákkal együttműködésben fejleszt. Az árazásról és arról egyelőre nincs információ, hogy lesz-e előfizetéses csomag, Harrison szerint azonban a Google már bizonyította, hogy MI modelljeit rendkívül hatékonyan tudja működtetni, így könnyebben elnyelheti ezeket a költségeket, ahelyett hogy külön díjcsomagok mögé rejtené a funkciókat.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a Google ne alkalmazna használati korlátozásokat. A Pixel telefonokon például a Google One előfizetés egy meghatározott szintjére van szükség ahhoz, hogy a felhasználók igénybe vehessék a Video Boost funkciót, amely a videófelvételeket a Google felhőjébe küldi, ahol javítják a megvilágítást, a színeket, a stabilizálást és a zajcsökkentést. A Google Gemini chatbot alapvetően ingyenesen használható, de bizonyos funkciók, például a Gemini Spark csak előfizetéssel érhetők el. Az új Google Home hangszórón pedig a beszélgetésszerűbb Gemini Live élmény használatához Google Home Premium előfizetés szükséges.

A pletykák szerint az Apple is dolgozik saját okosszemüvegén, és a vállalat sem mentes a használati korlátozásoktól. Ha valaki túl intenzíven használja az iOS 27 rendszerben érkező új MI alapú képszerkesztő funkciókat, elő kell fizetnie egy magasabb szintű iCloud+ csomagra ahhoz, hogy továbbra is használhassa azokat. "Mindezeknek valódi értéket kell nyújtaniuk, különben az emberek az ingyenes változatot választják majd" - mondta Harrison. A Meta nyilvánvalóan úgy véli, hogy ezek a funkciók valódi hozzáadott értéket képviselnek. Egy olyan szolgáltatás, mint a Conversation Focus például a halláskárosult emberek számára jelentősen javíthatja az életminőséget. "Ez megér havi 10 dollárt? Valószínűleg igen" - tette hozzá.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!