SG.hu·

A DuckDuckGo bírálta a Google-t

A DuckDuckGo bírálta a Google-t
A keresőcég számos dolgot kifogásolt az androidos termékeken bevezetett új rendszer esetében.

Paul Gennai, a Google termékmenedzsment-igazgatója tavaly áprilisban jelentette be, hogy hamarosan elérhetővé teszik a böngészőválasztást az Androidon. A rendszer megmutatja a feltelepített keresőt és böngészőt, míg a többi alternatíva (a keresőknél például a Qwant, a DuckDuck Go, az Ecosia és Seznam, illetve a böngészőknél többek között a Firefox, a Microsoft Edge, az Opera és a Puffin) szintén látható. A felhasználóknak lehetőségük van arra, hogy akár több programot, illetve szolgáltatást is installáljanak az eszközükre. Nemrég derült ki, hogy az androidos készülékek esetében a Google mellett három kereső lesz alternatíva és a szolgáltatásokat üzemeltető vállalatok fizettek a lehetőségért. Magyarországon a három alternatív kereső a DuckDuckGo, az Info.com és a PrivacyWall lett. Az Ecosia bojkottálta a Google aukcióját.

Most a DuckDuckGo emelte fel a szavát az eljárás ellen és azt állította, hogy a kínálat jobban segíti a webes konszernt és azt részesíti előnyben, mint a vetélytársait. A kifogásolt megoldások között volt, hogy a felhasználók számára hiányoznak a fontos kiegészítő információk, a szolgáltatók ikonjai túl kis méretűek és a kínálatban szereplő jelölések félrevezetőek. Az emberek arról sem szereznek tudomást, hogy bármikor visszatérhetnek a korábban bevált keresők használatához.

Az adott keresővállalatok annál előkelőbb helyen kerültek a szolgáltatások listáján, minél több pénzt fizettek a Google számára, igaz, csak akkor kell átutalniuk az összeget, ha egy felhasználó valóban az ő megoldásukat választotta ki alapértelmezett keresőnek. Az ügyben tartott aukció a nyilvánosság kizárása mellett zajlott. A Google ugyan közölte, hogy lesznek minimális és maximális ajánlatok, de ezeket közelebbről nem határozták meg. Eldőlt az is, hogy ha nem jön össze elég keresőszolgáltatás, akkor a helyeket véletlenszerűen fogják betölteni.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© gombabácsi2020. 02. 11.. 14:14||#3
ez nem vicces...
© Sydra2020. 02. 11.. 10:58||#2
Te csak áldozat vagy. Arról sincs fogalmad hogyan került két terra gyerekpornó a gépedre.
© gombabácsi2020. 02. 10.. 22:53||#1
nekem a duckduckgo egy időben szinte bármilyen képkeresésre pedó képeket dobott ki, pedig köze nem volt a keresésnek hozzá, és máshol se nézek pedó dolgokat...