A számítógép megjósolja, hogy mennyire lesz sikeres egy film

Az egyik hollywoodi stúdió a jövőben a technológia segítségével döntene az egyes alkotások elkészítéséről.

A Warner Bros. a következő években a Cinelytic nevű technológiai cég projektmenedzsment-rendszerét fogja alkalmazni, amely a mesterséges intelligenciára épül. A szoftver segít majd a cégnek abban, hogy a megfelelő döntéseket hozza meg az egyes művek finanszírozásával kapcsolatban.

Tobias Queisser, a Cinelytic alapítója hangsúlyozta, hogy a rendszerük másodpercek alatt képes kielemezni az egyes produkciókat vagy színészeket. Ugyanezt a munkát emberek több napon át végeznék. A megoldás különböző adatok figyelembevételével képes tanácsokat adni arról, hogy egy bizonyos film meghatározott színészekkel mekkora bevételt hoz majd az egyes országokban.

A Cinelytic platformja 2016 óta elérhető. A vállalat 2018-ban több mint 2,25 millió dollárt kapott T&B Media Global nevű thaiföldi finanszírozási alaptól. Azóta a cég számos stúdiót nyert meg ügyfelének, köztük volt a brit Ingenious Media, amely az Avatár finanszírozásában is komoly szerepet vállalt. Queisser úgy vélte, hogy az új együttműködés nem jelenti azt, hogy a jövőben minden döntési folyamatban az algoritmusok veszik át az emberek szerepét. Egy mesterséges intelligencia ugyanis még nem tud például kreatív döntéseket hozni, viszont képes számokat és hatalmas adatmennyiségeket feldolgozni. A döntési eljárásokban azonban még mindig tapasztalatra és megérzésekre van szükség.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • M2 #3
    Sok jó filmre akkor nem számítok ezentúl tőlük.
  • gombabácsi #2
    legyenek benne izmos, tökéletes testű és arcú, testre feszülős ruhában lévő hősök, hogy a tiniknek beinduljon a hormontermelése és azt kiáltsák:
    -húúú de jó volt ez dráma! én szeretem a drámákat!
    -húú de jó volt ez a tudományos-fantasztikus film, én szeretem a tudományos-fantasztikus filmeket!
    -húú de jó volt ez a történelmi film! én szeretem a történelmi filmeket!
    stb
  • Zoliz #1
    Ha elég "sokszínű" tehát minden kontinensről tartalmaz metaszavakat akkor sikeres és várható a milliárdos bevétel. Kultúrmarxista kell legyen minden egyes film, hogy a készítőik gazdagodjanak. Globális paicon könnyebb keresni mint lokálison. Mit lehet ezen nem érteni magyarok.