Képeken az LG G9 ThinQ

Az LG is készül saját új csúcstelefonjával, amely megtartja az eddigi külsőt.

Tavaly ősszel még a G8X mutatkozott be a nagyközönség előtt, ezt azonban hamarosan követi az új utód, amelynek egyes részletei ezekben a napokban szivárogtak ki. A hardveres részletek mellett renderképeket is szemügyre vehetünk, így nagyjából teljes a kép.

A külsős forrás által közzétett képek alapján a G9 ThinQ (várhatóan ez lesz a hivatalos név) megtartja a közvetlen előd külsejét, hiszen itt egy magas, hosszú kijelzőt látunk, amelynek felső részén egy kisebb, esőcsepp formájú bevágás kapott helyet. A méret ezúttal (6,4 hüvelyk helyett) 6,8 hüvelyk körül lesz, ami már-már a kisebb táblák kialakításával vetekszik, ami pedig a technológiát illeti, itt minden bizonnyal a gyártó saját OLED-paneljére esik a választás, amely egyben az ujjlenyomat-olvasó beépítését is jelentené. A káva marad vékony, a hátoldalon viszont a viszonylag gyenge iker-kamera helyett egy négyes kameramodult kapunk majd, amely vízszintes kialakítással áll majd rendelkezésünkre.

Ennek pontos részleteit még nem ismerjük, viszont az valószínű, hogy a telefotó-, valamint az ultra-nagylátószögű funkciókat támogatják majd, egy külön Time-of-Flight érzékelővel, valamint dual LED Flash opcióval. Az alumínium kereten egy külön Google-asszisztens gomb is helyet kapott, itt a SIM-tálca, valamint a microSD is megjelenik, az USB-C mellett viszont még a hagyományos jack-dugó is felbukkan, ami mindenképpen jó hír – a felső hangszóró jelenléte pedig arra utal, hogy a Sound-on-Display technológia is búcsúzik, pedig ez még a G8 esetében fontos előrelépésként debütált. A teljesítményt a Snapdragon 865 chip biztosítaná, ehhez 6 GB RAM és 128 GB-os tároló csatlakozna, egy kereken 4000 mAh-s akkumulátorral és 5G-támogatással.

A hivatalos bemutató nagy valószínűséggel az MWC alatt jön majd el, a megjelenés márciusban vagy áprilisban valósulna meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • rolandi3500 #4
    Máig G4-et használok, mindenre bőven elég.
    Egyik telefon sem tud hozzá képest az én igényeimnek megfelelő érdemleges +-t.
    Elméleti számításaim szerint még olyan 2-3 évig megfelelő lesz mindenre amire kell anélkül hogy túlzottan belassulna.
  • cateran #3
    "Az alumínium kereten egy külön Google-asszisztens gomb is helyet kapott"

    Mint 1 falat kenyer, ugy hianyzott.....
  • gombabácsi #2
    magam elé képzelem ahogy a vevő hazaviszi, kibontja, simogatni kezdi és mondja: "én drágaságom" XD
  • tom_pika #1
    a G4-nek volt legalább vami egyedi formája. Ennek nincs. Pont olyan jellegtelen, mint az összes többi telefon.