Berta Sándor

Fellélegezhet a Huawei?

Úgy tűnik, hogy a kínai cég lassan kikerülhet a nehéz helyzetéből.

Májusban hirdetett rendeletben nemzeti távközlési vészhelyzetet Donald Trump amerikai elnök. A rendeleten alapul a Huawei elleni bojkott, amely azonban hamarosan meggyengülhet. Wilbur Ross amerikai kereskedelmi miniszter ugyanis a Bloomberg gazdasági hírügynökségnek kijelentette, hogy "nagyon hamar" el akarják kezdeni azoknak a különleges engedélyeknek a kiosztását, amelyeket a kínai társasággal továbbra is kereskedni akaró különböző amerikai cégek kértek.

A politikus hozzátette, hogy a szaktárca eddig 260 ilyen speciális kereskedelmi licenckérelmet kapott a tengerentúli vállalkozásoktól. Összehasonlításul: augusztusban ez a szám még csupán kicsit több mint 130 volt. Az amerikai egyesült államokbeli vállalatoknak egyébként ilyen különleges engedély kérésére július óta van lehetőségük.

Ross végül elismerte, hogy sok speciális kereskedelmi licenckérelem érkezett be a minisztériumához, sokkal több annál, mint amennyire előzetesen számítottak. Az amerikai kereskedelmi miniszter ugyanakkor nem akart találgatásokba vagy becslésekbe bocsátkozni azzal kapcsolatban, hogy végül mennyi kérelmet fognak elfogadni, de azt közölte, hogy néhány biztosan lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!