E-könyvek lesznek a jövőben a tankönyvek

A világ legnagyobb tankönyvkiadója, a brit Pearson egyre inkább az elektronikus köteteket részesíti előnyben.

A Pearson először az Amerikai Egyesült Államokban áll át fokozatosan a nyomtatott kiadványokról a digitális művekre. Mindemellett előtérbe fog kerülni az értékesítés helyett a könyvek kikölcsönzése és az eddiginél ritkábban aktualizálják majd a köteteket. A kiadó ezzel a lépéssel a hallgatók megváltozott szokásaira reagál. John Fallon, a Pearson vezetője a The Financial Times kérdésére válaszul kijelentette, hogy a jövőben a "digital first" modellre akarnak építeni. A következő évtől már csak 100 egyetemi tankönyvet fognak frissíteni, bővíteni. Összehasonlításul: tavaly még 500 kiadvány esetében tették meg ezt. A kiadó kínálatában egyébként jelenleg 1500 egyetemi tankönyv található meg.

A hosszú távú elképzelés az, hogy a diákok elektronikus művekből dolgozzanak és digitális tesztekkel ellenőrizzék a tudásukat. Az átállással párhuzamosan a Pearson egy kézírás-felismerő rendszert is ki akar fejleszteni, hogy ha a hallgatók kézzel írják meg a házi feladataikat, akkor automatikusan korrigálhassák azokat. Fallon a váltást azzal indokolta a BBC-nek, hogy a digitális tankönyvek több lehetőséget kínálnak a közös munkákra és az eredmények megosztására, ráadásul az ilyen művekbe akár videók is integrálhatók.

A menedzser közölte, hogy a Netflix- és Spotify-generáció tagjai inkább kikölcsönzik a könyveket, mint megvásárolják azokat. Erre a kiadóknak fel kell készülniük, miként arra is, hogy konkurenseikké válnak a képzési ajánlatokat kínáló szolgáltatások. Az USA után a rendszert más országokban is bevezetik. Fallon szerint ugyan a tankönyvek még sokáig elérhetők lesznek, de egyre kisebb szerepet fognak játszani a tanulásban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • t_robert #9
    Nekem is van 8. generációs amazon kindle ebook olvasóm. olyan huszonvalahány ezer volt. egy gond van vele, hogy a epub formátumot nem olvassa, ami a google formátuma. Viszont az androidos google kompatibilis cuccok meg meg az amazon MOBI formátumát. Szerencsére a PDF-et minden olvassa. Na és a legtöbb könyvet ha veszem ekönyvként le lehet tölteni mind a két formában.
  • dyra #8
    Nekem van 20 000 forintos konyvolvasom. Majdnem a használhatatlan kategoria. Lassu, nem minden formatumot ismer, van olyan amit rosszul tordel nem elmeny hasznalni. A kijelzoje is csak 6". Szoval a 20 000 forintost a mai gyors telokhoz szokott kozosseg nem fogja hasznalni.

    Nagyvonaluan elfelejtesz olyan problemakat hogy a konyveidet pont mint a kepeidet backupolnod kell. Nem kell hircolaszni az igaz ellenben mentened kell.

    En is szeretem a konyolvasokat van ketto is. Amit elmeny hasznalni az nagyobb kijelzos es draga, tovabba en szeretnem ha szines is lenne ami megint nem lessz olcso. Szoval nem olyan egyértelmű hogy jobb az ebook reader mint a konyv.
  • csicso82 #7
    20 ezer forintért már kapható, 3 évet simán kibír, akár többet is a kérdés inkább az akku ami nem biztos, hogy cserélhető. Nem kell hurcolászni egy csomó könyvet elég egy E-könyvolvasó.

  • dyra #6
    Ja, elektronika szemét amiből nincs elég a földön. Az átlagnál 2 - 3 évnél tovább nem működne egy normális 60 - 70 ezer körül van ha a felhasználást elejétől a végiéig nézzük korántsem biztos, hogy jobb mint a papír.
  • csicso82 #5
    Semennyivel nem rontja jobban a szemet mint egy könyv, mivel ez NEM egy "monitor" a kijelző nem LED vagy LCD panel, nem bocsájt ki fényt.

    Úgy próbáld elképzelni, hogy van egy felület ami apró rizsszem szerű kicsit átlátszó kapszulákkal van kirakva amikben az alján fekete tinta szerű anyag van. Ami feszültség hatására a kapszula tetejére vándorol ezáltal felülről nézve a kapszula "fekete" lesz és ebből fog összeállni a betű, ha a feszültséget megszüntetjük ez a fekete tinta szerű anyag visszaesik a kapszula aljára ezért a kapszula megint "fehérnek" tűnik.


    Utoljára szerkesztette: csicso82, 2019.07.19. 19:55:56
  • csigafi #4
    Hát egyetemeken már most is elég sok anyagod digitálisan adnak oda a diákoknak. Nem rossz dolog ez haladni kell a korral így is nagyon le vagyunk maradva. Talán így hosszabb ideig tart mire minden fát kivágnak :-) Annyi hátránya van a dolognak hogy még ha ebook olvasóval is lesz megoldval kicsit jobban rontja a szemet közel látást alakít ki. legalább is a monitor mindenképpen ehhez hozzá járul. Csak azt ne tegyék kötelezővé hogy hol és milyen ebook övásót lehessen megvenni. ne scak egy ember gazdagodjon meg ezen :-)

    Vajon hogy fognak belefirkálni órán :-)
  • csicso82 #3
    Nem feltétlenül ha ezt E-könyvolvasóval oldják meg az cseppet sem szemrontóbb mint egy sima könyv. Az E-könyvolvasó nem tablet. Rengeteg papírt és nyomtatási, szállítási stb. költséget meg lehet ezzel spórolni.

  • Bruce_Willis #2
    Ha valamelyik szülő netán nem kapatta rá a gyerekét a kütyükre, akkor majd ők megteszik. Kötelező lesz minden szar amit kitalálnak.
  • IMYke2.0.0.0 #1
    Az egészségügynek legalább biztosan több munkája lesz...