Berta Sándor

Hasznosabb termékeket kínálna a Google

Még jobb lesz a kereső, a mobil lefordítja és hangosan felolvassa a szövegeket, és egyszerűbb lesz az élet a cég asszisztensének használatával, ha minden adatunkat átadjuk hozzá.

A társaság az I/O 2019 konferencián mutatta be a legújabb fejlesztéseit, Sundar Pichai, a Google vezetője és a munkatársai számos újdonságot jelentettek be a rendezvényen. Kiderült, hogy a Google keresője a jövőben sokkal áttekinthetőbb és interaktívabb lesz, a kameraintegrációnak köszönhetően ugyanis a felhasználók virtuálisan megjeleníthetik majd azokat a kiterjesztett valóság tartalmakat, amely a kereséseikhez illeszkednek. A keresési eredmények tartalmazni fogják akár a podcastokon belüli információkat is és ha az internetezők egy bizonyos témára keresnek rá, akkor láthatják majd annak időrendben való alakulását.

A társaság javított a Lensen is, különösen annak fordítási funkcióján, amely hangosan fel tudja olvasni a szövegeket, és a szolgáltatás például egy étterem esetében azokat az ételeket fogja kiemelni egy étlapon, amelyek a többi látogató körében népszerűek. Az új funkciók május végéig jelennek meg.


A Google Asszisztens új verziója már képes lesz megérteni az egymás után kimondott parancsokat és azok között nem lesz szükség az aktiválószó minden egyes alkalommal való kimondására. A bemutató során a megoldást felhasználták egy üzenet megírására, egy fotó kikeresésére, majd annak az üzenetbe való befűzésére. Az alkalmazott mesterséges intelligencia a korábbinál sokkal kevesebb helyet foglal, ez nem csupán a tárhely felszabadulása miatt jó, hanem azért is, mert a szolgáltatás az eddiginél tízszer gyorsabban fog reagálni a parancsokra. A Google Asszisztens mögött használt szoftver az eddigi 100 gigabájt helyett már csak 0,5 gigabájt helyet foglal majd, ráadásul a neve is megváltozik: Next Generation Google Assistant lesz.

A Duplex on the web segítségével a bérautó-rendeléseket lehet automatizálni, de a folyamat csak akkor fog működni, ha az ahhoz az összes szükséges adat rendelkezésre áll majd. Aki például a repülését és a nyaralását a Google szolgáltatásán keresztül intézi, annál ez adott lesz, hiszen az adatokat elemezni fogja a rendszer és azokat egy autó kibérlésekor automatikusan átvezeti majd, csupán az információk megerősítésére lesz szükség. De ugyanígy könnyebbé válhat a mozijegyek lefoglalása is.

Mickey Kataria menedzser elmondta, hogy az év során az Android Auto nevű megoldást a Google Asszisztens új vezetői üzemmódja fogja kiváltani, de erről egyelőre nem derültek ki részletek. A váltást később megerősítette Deanna Chang, a Google Asszisztens autóban való használatáért felelős termékmarketing-menedzser is.

Végül ismertté vált az is, hogy a Chrome böngészőben használt inkognitó üzemmód a Google Térképen, majd a keresőn belül is megjelenik. Mindez azt jelenti, hogy azokkal a helyekkel kapcsolatban, amelyekre a felhasználó rákeresett, illetve a navigáció esetében semmilyen adatot nem fog eltárolni az óriáscég. A Google Térképen ráadásul a gyalogos navigáció segítéséhez elérhetővé válnak a kiterjesztett valóság leírások is. Az adatvédelmi beállítások szintén az eddiginél gyorsabban és egyszerűbben elérhetők lesznek, s a különböző alkalmazásokon (Chrome, Google Asszisztens, YouTube, Google Hírek, Google Térkép) belül könnyebb lesz a profilfotókra kattintani a beállítások eléréséhez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gombabácsi #3
    viszont jobban fogják élvezni a szuperhősfilmeket XD
  • Ellaberin #2
    (Most hirtelen nem találtam melyik angol politikus mondta) Úgy hiszem ebből levezethető:

    "Tanult, egészséges és öntudatos nemzetet nehéz kormányozni"

  • end3 #1
    Egy csöppet elgondolkodtam ezen a asszisztens-fejlesztéseken... - Azt fogja magával hozni, hogy a következő generáció majd elfelejt írni és olvasni. Egyúttal az ehhez kapcsolódó kulturális fogyasztásról, élményekről is lemondhat. Vajon hosszútávon megéri a leépülést és az analfabetizmust ösztönző technológiákat fejleszteni? (Azt értem, hogy pl. a csökken látóképességűeknek ez nagyon fontos!)
    Utoljára szerkesztette: end3, 2019.05.10. 08:47:59