SG.hu·

Nem köteles utólag adót fizetni a Google Franciaországban

Nem köteles utólag adót fizetni a Google Francia­országban
A párizsi közigazgatási bíróság a webes konszern javára döntött.

2017 júliusában derült ki, hogy az óriáscég Írországon keresztül könyvelve kerülte el a franciaországi adózást ás úgy tűnt, hogy köteles 1,2-1,6 milliárd eurót kifizetni. A francia államügyészség 2015 júniusa óta nyomozott az ügyben, miután a helyi pénzügyi hivatalok keresetet nyújtottak be a társaság ellen. Akkor a párizsi közigazgatási bíróság a Google javára ítélt, így nem kellett teljesítenie a követeléseket. Az indoklás alapján a Google esetében nem álltak fenn a franciaországi adófizetési kötelezettség követelményei és az írországi leányvállalata nem rendelkezett állandó franciaországi telephellyel sem.

A francia kormány fellebbezett az ítélet ellen. Ebben az ügyben született most döntés, amely megerősítette a korábbi ítéletet. A párizsi közigazgatási bíróság ugyanis - fellebbviteli testületként - úgy határozott, hogy a hirdetéseket a francia piacon is értékesítő Google Ireland Limited bevételei Franciaországban nem adókötelesek. Az ügyben eljáró bírók gyakorlatilag teljes mértékben a társaság érvelését fogadták el.

A francia pénzügyminisztérium 1,15 milliárd euró adó utólagos megfizetését követelte az amerikai óriáscégtől és arra hivatkozott, hogy a hirdetési bevételek utáni adó fizetésének elkerülésével a Google egyúttal elkerülte a társasági adó és a hozzáadottérték-adó (áfa) fizetését 2005 és 2010 között. A társaság a leginkább vitatott 2015-ös esztendőben 6,7 milliárd euró adót fizetett Franciaországban.

Az Apple februárban jelentette be, hogy - bepótolva az elmúlt 10 évben elmulasztott kötelezettségeit - 500 millió euró adót fizet utólag Franciaországban.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© ostoros2019. 04. 29.. 19:53||#10
Bolondság. Majd ha a google OTT befekteti AHOL megkereste, akkor igazad lesz. Addig, ez csak az adott terület kirablása másik terület javára.
© ostoros2019. 04. 29.. 19:52||#9
Éljen kenyéren és vízen.
© ostoros2019. 04. 29.. 19:51||#8
Elég ha a törvényhozást irányítják a cégek...
© ostoros2019. 04. 29.. 19:51||#7
A saját törvényeik alapján, a saját terepükön verte el őket a google. Ez annyit jelent, hogy előzőleg a google és hozzá hasonlók hozatták meg azt a törvényt, amire hivatkoztak.
© lammaer2019. 04. 29.. 16:23||#6
Cégekben legalább olyanok vannak akik képesek versenyszférában letenni valamit azaz értenek valamihez a hazudozáson kívül.

Éljen a Shadowrun világ!
© apucsabi2019. 04. 29.. 15:21||#5
"Vannak országok ahol az állam nem irányítja a bíróságokat"
-> Hanem a cégek. Nagyszerü fejlemény, tényleg bentebb vagyunk ...
© lammaer2019. 04. 29.. 08:08||#4
Vannak országok ahol az állam nem irányítja a bíróságokat. Szokatlan!
Utoljára szerkesztette: lammaer, 2019.04.29. 08:09:08
© Sydra2019. 04. 28.. 22:11||#3
Jobb helyen van az a pénz a google-nál.
© ugh2019. 04. 28.. 19:34||#2
A megfelelo embert kentek meg..
© ostoros2019. 04. 28.. 17:50||#1
Balfékek...