Berta Sándor

Illegális filmnézésre használták a Facebook egyik funkcióját

A közösségi portál néhány csoportot már megszüntetett.

A Business Insider számolt be arról, hogy a Facebook Watch Party nevű funkcióját az internetezők egy része egyre nagyobb mértékben felhasználja a szerzői jog által védett anyagok megtekintésére is. A Watch Party lehetővé teszi, hogy több felhasználó is közösen nézzen meg egy videót, továbbá kommentálják azt. Mostanra teljesen elfogadottá vált, hogy az aktuális mozifilmeket és televíziós sorozatokat is sokan így, illegális módon tekintik meg. A Facebook néhány csoport ellen felvette a küzdelmet, de kérdéses, hogy mindez elegendő-e a jelenség megszüntetésére.

A vállalat eddig – valamilyen okból - nem lépett fel a Watch Party-csoportokhoz kötődő visszaélésekkel szemben, azonban a magatartásában gyors változás következett be. Miután felhívták a figyelmét arra, hogy vannak illegális film- és sorozatmegosztó ajánlatok, az összes ilyen csoportot eltávolította a rendszeréből. A gyors és hatékony intézkedést megkönnyítette, hogy mindegyik törölt csoport nevében olyan címek és leírások szerepeltek, amelyek egyértelműen a tevékenységükre, illetve az illegálisan másolt tartalmakra utaltak. Ez természetesen nem volt véletlen, hiszen így akarták megkönnyíteni a felhasználók számára, hogy megtalálják őket. Nos, ez lett a vesztük is.

A Facebook szóvivője kifejtette, hogy minden lehetséges erőforrást felhasználnak a rendszerükben, ezen belül a Watch Party-csoportokban is felelhető kalózmásolatok kiszűrésére és a a hasonló ajánlatok megjelentetésének a megakadályozására. A tudomásukra jutott szerzői jogsértéses esetekben azonnal intézkednek és a visszaesők profilját, ha szükséges, akár törlik is. Azt viszont nem árulta el, hogy korábban miért nem foglalkoztak a jelenséggel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • end3 #5
    Nem értem mitől illegális az, ha gyerekek éhesen nézegetik a "látványpékség kirakatában" kitett "pékárukat". Mitől kellene egy alapvetően ingyenes ismeret- és ismertség-terjesztő internetes médiában fizetni azért, mert tudomást szerez több százezer ember valaminek a létezéséről? - Majd ha lesz olyan moziszolgáltatás amiért érdemes fizetni, akkor elmennek az általuk preferált dolgokra, amelyekről éppen mondjuk a YouTube-ról, FB-ről lett tudomásuk. Ez a szabad emberi döntésük joga. - Az ott megosztott videót ritkán nézik megszakítások, elkapcsolások nélkül végig, nem jelenti a szerzői jog maradéktalan sérülését, de jelent viszont ingyenes reklámot a jóknak. (Hogy a rosszakat senki nem akarja a moziban kifizetve megnézni, azon meg nem kellene csodálkozni az alkotóknak. Leszűrve a tanulságot, csináljanak jobbat, vagy menjenek inkább kapálni a kamerák helyett.)
    Utoljára szerkesztette: end3, 2019.04.16. 08:44:01
  • lammaer #4
    Szerintem ez csak az elmélet.

    Viszont ha nyomsz egy teljes filmek magyarul keresést youtubeon, nekem most éppen egy 2013-as Columbia Pictures (Sony Entertainment) filmet dobott ki (Grown Ups 2).
    Ha jól tudom filmeknél 50 éve a copyright, szóval az még messze van, azt meg kizártnak tartom hogy a sony csak úgy engedélyezte vkinek hogy feltöltse filmjét.

    Sokkal inkább el tudom képzelni hogy a youtube automatika nem tud mit kezdeni a kicsit gyengébb minőségű, magyar szinkronos feltöltésekkel... kézzel meg csak akkor nézik meg ha vki jelenti. Érthető, percenként! 300 órányi videót tolnak fel rá mostanában...

    Lásd a fenti film, angolul nincs fenn, illetve csak egy teljesen elbarmolt minőségű változat, szar hanggal, szintén az automatika megtévesztésére.
    Utoljára szerkesztette: lammaer, 2019.04.15. 13:09:58
  • Vanek úr #3
    A YT-on fent lévő filmek azért vannak fent, mert
    a) a jogtulajdonos engedélyével rakták fel (ezt külön meg kell küldeni a YT-nak, különben leszedik gyorsan)
    b) olyan régebbi film, aminek már lejárt a jogvédettsége, így szabadon felhasználhatóvá vált
    c) nincs jogtulajdonosa (a felrakónak ezt is bizonyítania kell tudnia a YT felé, különben ezt is gyorsan leszedik)

    Vagyis amik fent vannak, azok jogszerűen kerültek fel oda. A FB ezen új funkciója viszont még kiforratlan, és a lyukakban sok visszaélési lehetőség van - de pár helyen, ahol komolyabban veszik a szerzői jogokat és védelmüket (pl. amcsiban), ott nagyon csúnyán rá tudnak lépni a FB bármilyére (pláne, azok után, amik már kiderültek náluk).
  • ostoros #2
    "Illegális " juj, de szeretik az embereket ilyen szavakkal kriminalizálni. Már megy is az FBI, hogy letartóztassa őket...
  • grebber #1
    Mit hittek miket fognak a "baráti" társaságok... Ha annyira jogvédettek lennének a YT-on se lennének fent de tonnaszámra vannak fent mindenféle filmek..