Gyurkity Péter

Új előugró panellel kísérletezik az Oppo

Ez már háromszög alakú, a cég jelek szerint tovább próbálkozik.

Az Oppo esetében már két alkalommal is arról számolhattunk be, hogy az előlapi káva teljes száműzése érdekében érdekes előugró panelen helyezték el a szelfikamerát, valamint a további komponenseket. Legutóbb az F11 Pro kapcsán írtunk erről, most viszont befutott a harmadik változat is, egyelőre kiszivárgott videó formájában, amely egy további csavart mutat meg nekünk.

A külső forrás által közzétett felvételen ugyanis (alig látható módon) egy háromszög alakú előugró panel bukkan fel, amely természetesen továbbra is elsősorban a képkészítési funkciót hivatott ellátni, illetve elősegíteni. Egyértelmű, hogy a kínai cég lát fantáziát a megoldásban, már csak az ideális kivitelt igyekeznek megtalálni, amely minimalizálja a balesetek számát, ezzel egy időben pedig megbízhatóan, hosszú időn keresztül a felhasználó rendelkezésére állhat. Kérdés, hogy megéri-e a fáradtságot az előlapi káva teljes kiváltása, bár az jól látható, hogy a különböző gyártók manapság erre helyezik a hangsúlyt, ennek érdekében pedig különböző formájú felső bevágással, illetve immár apró lyukkal oldják ezt meg, ahogy azt a Samsung esetében is láthattuk.


A videó megjelenése arra utal, hogy ez már a korábban kiszivárogtatott Oppo Reno típus végleges formája, bár a hivatalos bejelentésre egyelőre még nem került sor – az első két telefon sorrendben egy apró, valamint egy, a teljes szélességet lefedő panelt alkalmazott. A cég első embere eredetileg arról beszélt, hogy két új, egymástól eltérő változaton dolgoznak, ezek egyike fázisérzékelős autófókuszra és grafitalapú hőelvezető rendszerre támaszkodna, míg a másik ehelyett a 10x-es hibrid zoom funkcióra alapozna, lézeres autófókusszal és az úgynevezett hőkamrás hűtéssel. Azt jelen pillanatban szintén nem tudni, hogy a felvételen látható példány vajon ezek egyike-e, de a bemutatóra valószínűleg már nem kell sokáig várnunk.

A Reno valószínűleg egy új sorozat nevét fedi majd, itt tehát további készülékekre számíthatunk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #2
    A motoros kamerak szervoi jellemzoen tonkremennek amikor zsebben aktivalja egy szoftver a kamerat. A rugos, reteszes megoldas legalabb nem megy tonkre ilyenkor, csak kiold. Raadasul kevesbe akad be valamibe es torik le egy ilyen nagyobb panel.

    Nagyon sok program van ami csinal 1-1 szelfis kepet hasznalat kozben a felhasznalo tudta nelkul. Pl. hogy rogzitse ki nyomta meg a post gombot az adott keszuleken vagy ki lepett be tenylegesen az adott felhasznaloval.
  • Omega #1
    Egy picike motoros kamera lenne a legjobb, ami előbújik mikor kell és elbújik mikor nincs rá szükség. Minek ilyen hülyeségekkel foglalkozni?