Gyurkity Péter

Több új hajlítható telefon van érkezőben

Egyszerre négy gyártó is további megoldásokon dolgozik, a kínálat alaposan kibővül.

A Samsung az MWC alatt mutatta be az első mainstream hajlítható okostelefont, amelyet néhány kevéssé ismert szereplő megoldása előzött csak meg. A Galaxy Fold után gyorsan befutnak majd a riválisok készülékei, most azonban a Samsung további fejlesztései, valamint két másik cég elképzelései vannak napirenden.

A dél-koreai gyártó esetében két szabadalmi kérelemről van szó, amelyek egyike egy úgynevezett kagyló-dizájnt, vagyis a kétezres évek kihajtható mobiljaira emlékeztető kialakítást mutat meg nekünk, míg a másik egy vízszintesen kihajtható változat, amely már inkább a Mate X típusra hajaz. Ez utóbbit eredetileg a Fold leváltásaként tervezték, mégpedig jóval vékonyabb formában, hiszen itt nincs másodlagos kijelző, amely a telefon külső oldalán helyezkedne el – a cég megvárja, mit szólnak majd a felhasználók a Fold esetében alkalmazott megoldáshoz, mielőtt végleg elszánja magát a piacra dobásra. Előbbi telefon valamikor az év végén, netán 2020 elején jelenne meg, míg utóbbi debütálásának időpontja egyelőre ismeretlen. Addig is dolgoznak a Fold meglévő hibáján, amely a kijelzőt védő filmrétegen jelentkezik, nagyjából 10 ezer hajtást követően, ezt ugyanis a 2000 dolláros piaci ár ellenére sem sikerült eddig kiküszöbölni.


A Lenovo leányaként működő Motorola a RAZR névre keresztelt hajlítható telefonon dolgozik, amely az eredeti készülék 15 évvel ezelőtti bemutatásának állít emléket. Ez szintén megkapná a másodlagos kijelzőt, viszont itt nem valószínű a teljes Android-élmény biztosítása. A cég mindenesetre készül saját szoftveres funkcióival, itt a Moto Display, a Moto Camera, valamint a Moto Actions is megfelelő módon támogatja majd az új kivitelt, itt például a nagyobb panel megérintésével készíthetünk majd képet, míg az időzített fotózáshoz a másodlagos kijelzőt használhatjuk. Ez utóbbi trackpad-funkciókat is ellátna, például weboldalak megnyitásánál, a tartalom kényelmesebb gördítése érdekében. Az ár 1500 dollár körül lesz majd, ami részben az alacsony példányszámnak (200 ezer darab) lesz köszönhető.


A tengerentúlon korán megjelenő, ám ott nemrég komoly akadályokba ütköző ZTE szintén készül saját fejlesztésével, bár ők annak idején az Axon M révén tulajdonképpen maguk nyitották meg ezt a területet. Az új típus a kagyló-kivitelre épülne, függőleges hajlítással, míg a szabadalmi beadvány már egy káva nélküli, a kijelző alsó részének egy sávját mindig szabadon hagyó megoldást ábrázol. Az USB Type-C megjelenik, a hagyományos jack-dugó viszont már hiányzik – az azonban még nem világos, hogy valóban piacra dobják-e majd a telefont.

Az LG Mobile szintén jelen volt az idei MWC-n, ahol főleg az 5G és a hajlítható kivitel alkalmazásán volt a hangsúly. Ők ugyan ez utóbbit egyelőre nem támogatják, azt pedig korábban már kijelentették, hogy nem is sietnek ezzel, eközben viszont egy másik megoldáson dolgoznak, amely eltérő módon biztosítana nagyobb méretű kijelzőket. Holland forrás számolt be egy érdekes szabadalmi kérelemről, amely egy, a széleken széthúzható okostelefon kialakítására vonatkozik. Eszerint a dél-koreai gyártó mérnökei által elképzelt megoldás hátlapja nem egyetlen darabból állna, ezt ugyanis mind a négy irányban széthúzhatnánk, ezzel egy időben kibővítve az előlapi kijelzőt, bár az egyelőre nem teljesen világos, hogy ez utóbbi (tehát maga az OLED-panel) miként alkalmazkodna a váltakozó mérethez. Nyilván ehhez saját kezelőfelület társulna a szoftveres oldalon, itt további tartalom, esetleg értesítők jelenhetnek majd meg, bár majd a hétköznapokban dőlhet csak el, hogy a megoldás mennyire életképes.


Egy másik, szintén most kiszivárogtatott anyagban már arról olvashatunk, hogy a cég a hangszórók nélküli hangkibocsátás technológiájának kibővítésén, annak jóval gyakoribb alkalmazásán gondolkodik. Ez ugyan már jelen volt az MWC-n, ahol az LG G8 ThinQ esetében azt a változatot mutatták be, amelynél szükség van a telefon fülhöz való szorítására, viszont a jövőben ettől eltérő példányok is megjelenhetnek, amelyeknél erre már nem lenne szükség. Mindez ráadásul nemcsak az okostelefonok, hanem a jóval nagyobb OLED-televíziók, valamint a kisebb okosórák területén is megjelenhetne, amihez viszont nyilván szintén némi időre (és sikeres implementálásra) lesz szükség. A technológia erősebb támogatása némi vonzerőt gyakorolhat a felhasználókra, viszont az még kérdéses, hogy a hangszórókat mennyire leszünk képesek végleg feladni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Macropus Rufus #5
    "amely a kijelzőt védő filmrétegen jelentkezik, nagyjából 10 ezer hajtást követően,"
    hát ez nem sok. Napi 8 ki- behajtás esetén ez kb. másfél év.
  • M2 #4
    Tehát a technológia még nincs teljesen kész, tele van problémákkal, drága lesz, de kíváncsian várják, hogy hányan fogják megvásárolni. Muhahahahaha!
  • barret #3
    Nagy üzlet lesz,óránként lehet őket tölteni ekkora akkuval...És ha vastagabb lesz összecsukva,mint a mostani telefonok,akkor hova lesz a vékonyítási mizéria körüli felhajtás? Hirtelen megint jó lesz a tégla?
    Utoljára szerkesztette: barret, 2019.03.15. 16:43:22
  • Merces2 #2
    Ki a fasz meri ezt megvenni?
  • VolJin #1
    Összecsukható telefont levédeni, amikor 15 éve mindegyik ilyen volt...