Gyurkity Péter

Kisebb bevágásokkal jönnek a Huawei telefonjai

A cég az összetűzés ellenére folytatja a munkát, három új fejlesztés van érkezőben.

Legutóbb arról írtunk, hogy a Huawei és az amerikai fél között tovább romolhat a helyzet, ez pedig nem sok jót jelent a gyártó számára. Európában és Ázsiában kevesebb akadályt gördítenek a további terjeszkedés elé, így folytatódik a munka – a kiszivárogtatások szerint pedig a kisebb bevágásokra helyezik a hangsúlyt.

Elsőként a Nova 4 részleteit vesézték ki a napokban, miután november végén ezekről már láthattunk néhány információmorzsát. Ez a készülék a jelek szerint valóban egy 6,4 hüvelykes kijelzőt kapott, amelyhez a 2310 x 1080 pixel felbontás, valamint a bal-felső sarokban látható apró lyuk csatlakozik. Ez utóbbi a 25 megapixeles szelfikamerának ad helyet, az első beszámoló szerint pedig maga a rés kisebbnek tűnik annál, amit a Samsung Galaxy A8s esetében láthattunk. A hátoldalon 3 kamera helyezkedik el, a teljesítményt a Kirin 970 chip biztosítja, miközben a tároló 128 GB-os, a gyorstöltést is támogató akkumulátor 3750 mAh-s, míg a hivatalos ár várhatóan 490 és 450 dollár lesz, a hátoldali kamerák paramétereitől függően.

Ezzel egy időben a soron következő csúcskategóriás párosról is megjelent egy új hír, amely a tokokat és egyéb kiegészítőket forgalmazó Mobile Fun jóvoltából bukkant fel. Eszerint a Huawei P30 és P30 Pro megtartja a Mate 20 esetében látott, esőcsepp formájú bevágást, bár magukról a panelekről ezúttal nem tudhattunk meg további részleteket. A P30 Pro mindenesetre a hátoldalon már egyszerre 4 kamerát vonultat fel, valószínűleg a Galaxy A9 (2018) mintáját követve, bár remélhetőleg annál jobb minőséget produkálva a mindennapok során. Ez a típus mintha egy jóval méretesebb LED Flash komponenst kínálna az alap változatnál, de erről majd szintén később olvashatunk majd további részleteket.

Az elkövetkező hetekben megismerhetjük majd a többi jellemzőt, a megjelenés ez utóbbi páros esetében ugyanis az első félévben esedékes.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Bibike85 #1
    Haaat ez a lyuk ott meg a notch-nal is gusztustalanabb! Ezt kitakarni se lehet majd normalisan.
    Utoljára szerkesztette: Bibike85, 2018.12.22. 00:25:53