Berta Sándor

Odense lehet az európai robot­fejlesztés központja

A dán város immár több mint 100 robotikai startup székhelye. Mindez egy egyedülálló ökorendszernek köszönhető.

Az Iránban született, majd a Fülöp-szigeteken felnőtt Esben Ostergaard eladta a bútorait, majd Dél-Kaliforniába költözött, hogy a USC Robotics Lab munkatársaként robotokat fejlesszen. De nem érezte jól magát, hiányzott neki Európa és az európai értékek. Ezért visszaköltözött Odensebe és teljesen újszerű, kis méretű, egyszerűen programozható, az emberek mellett alkalmazható robotokat fejlesztett ki. Napjainkban már befektetők, tudósok, fiatal tehetségek látogatnak Odensebe. Ez jórészt arra az egyedülálló ökorendszerre vezethető vissza, amelynek oka az Ostergaard által létrehozott, majd 2015-ben 285 millió dollárért a Teradyne amerikai konszernnek eladott Universal Robots révén a régióban létrejött.


A Universal Robots kobotjai, azaz kooperatív, együttműködésre képes robotjai

A vállalat eladása sok tőkét szabadított fel, amelyet ismét a robotikába lehet fektetni: több munkatárs a pénzből nem meglepő módon saját céget alapított. Thomas Visti az Universal Robots egyik első munkatársa volt, ő hozta létre a a Mobile Industrial Robots (MIR) vállalkozást. A MIR önállóan működő, mobil robotokat gyárt logisztikai célokra, tavaly 10 millió euró bevételt könyvelhetett el. Visti szerint a raktárrobotok piaca hatalmas lesz, még nagyobb is, mint az együttműködésre képes gépeké. A Teradyne idén áprilisban erre a cégre is lecsapott, 121 millió euróért vásárolta meg. A Teradyne segítségével a kifejlesztett modellek még okosabbak és jobban eladhatók lehetnek. A MIR-nek elsősorban nagy ügyfelei vannak, akik az automatizálásba fektetnek be. Visti kifejtette, hogy a nagy ügyfelek biztosak akarnak lenni abban, hogy a cég öt év múlva is létezni fog.


A MIR termékei az árumozgatás jolly jokerei

Szintén a cégeladás által jött létre a Kassow Robots, mely együttműködésre képes robotokat fejleszt. Vezetője, Kristian Kassow robotikai mérnök, a Universal Robot társalapítója volt. Egy másik volt kolléga, Enrico Krog Iversen az OnRobot megálmodója, amely két vállalattal fuzionált, egyikük az egyesült államokbeli Perception Robotics, míg a másik a magyar OptoForce. Az OnRobot robotkarokat gyárt, míg a másik két vállalkozás szenzorokra specializálta magát. A jövőben további tranzakciókra lehet számítani. Iversen szerint elképzelhető, hogy a következő 12-18 hónapban 7-8 kisebb céget vesznek át. Négy vagy öt év múlva 50-szer nagyobbak akarnak lenni, mint ma, a bevételük pedig 5 millió euróról 250 millió euróra nőhet. Meg kell még említeni a Lorenz Technology-t, mely biztonsági cégeknek fejleszt olyan drónokat, amelyek egy területen járőrözhetnek. A Universal Robots mindannyiuk számára példakép és szeretnének az újabb Universal Robots lenni.


Az OnRobot a robotkarok végére helyezhető fogószerkezeteket fejleszt

De hogy került a városba ennyi robotikai szakember? A kezdetek a Maersk hajóépítő csoportnak köszönhetők. A gyártót érdekelték a hajóépítésben alkalmazható gépek és nagylelkűen támogatja a helyi egyetemet. Ostergaard és Kristian Kassow 2005-ben alapították meg az Universal Robots nevű vállalkozást, majd két évvel később elkészítették az első prototípusukat. A cég piacvezető az együttműködésre képes robotok területén és ezen modellek segítségével az idén körülbelül 170 millió dolláros bevételre tesz szert. A cég szerint a következő években is 50 százalékos vagy nagyobb növekedésre lehet számítani a robotika területén, s ez annak ellenére igaz, hogy az olyan nagy robotgyártók, mint az ABB, a Kuka és a Fanuc csak későn jelentek meg az együttműködő robotok piacán.

A startupok segítésére létrehoztak egy szervezetet Odense Robotics néven. Ez lehetőséget kínál nekik a befektetőkkel való kapcsolatfelvételre és egy műhelyben megépíthetik a prototípusaikat. Az általuk támogatott vállalkozások háromnegyede sikeres. A szervezet menedzsere, Mikkel Christofferson hiszi, hogy a dán környezet ellenállóbbá teszi a cégeket. Miután egy kis ország az otthonuk és a helyi piac sem nagy, ezért a társaságoknak különösen innovatívoknak és ügyfélközelieknek kell lenniük. Ráadásul kevés a befektetési tőke, ezért a vállalatok rá vannak kényszerítve, hogy ne égessenek el sok pénzt.

Odensének jó híre van külföldön a fiatalok körében, de ennek tovább kell javulnia, mert csak ekkor tudja a világ tehetségeit összegyűjteni. A helyi végzős egyetemisták ugyan magasan képzettek, de az egyetem már nem tud önmagában elegendő szakembert képezni. A város 2014 óta 165 millió dán koronát fektetett be a jövőbeli technológiákba. A Facebook például egy új adatközpontot épít Odenseben, de kirendeltsége van a településen a Fanucnak és az ABB-nek is. A munkanélküliség 5 százalékos. A cégek és az önkormányzat különböző kampányokkal próbálják meg toborozni a legtehetségesebb szakértőket. Az elmúlt években 60 új kávézó és étterem nyílt meg és gyakorlatilag egy új városrész épül fel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!