Gyurkity Péter

Egyedire szabható okostelefonok jöhetnek

Az igény megvan, bár a moduláris példányok nem arattak sikert.

Érdekes írás látott napvilágot a Forbes magazin oldalán, amelyben az egyedire szabható okostelefonok iránti igényre koncentrálnak. Ez állításuk szerint továbbra is erősen jelen van a globális piacon, a felhasználók ugyanis nagyobb változatosságot akarnak, ami idővel a hagyományos gyártási eljárásokat is megváltoztathatja.

Fontos leszögezni, hogy itt nem a moduláris megoldásokról van szó, ezek ugyanis a kezdeti lelkesedés ellenére nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Ehelyett egyszerűbb, apróbb változatásokkal jelenhetnek meg bizonyos okostelefonok, ahogy azt a Samsung, a Motorola, valamint a Huawei esetében már láthattuk. A várhatóan augusztusban bemutatkozó Galaxy Note 9 például számos eltérő színben lát majd napvilágot, a Huawei a P20 esetében ezt már megvalósította, a több árnyalatban pompázó burkolat viszonylag kedvező visszhangra is talált, míg a Motorola évek óta jelen van a piacon a különböző Moto Mod kiegészítőkkel, bár eleinte a Moto Maker projekt jelentette volna a nagy áttörést, amelyet azonban 2013-ban töröltek, hogy csökkentsék a költségeket – a jelek szerint az arany középutat igyekeznek megtalálni a kiadások és a vásárlói igények kielégítése között.

A Protolabs kutatására épülő írásban arról olvashatunk, hogy idővel akár a hagyományos gyártási procedúrák is megváltozhatnak, a gyártók ugyanis (amennyiben kellően erős kereslet mutatkozik a vásárlók részéről) kevesebb számú, ám nagyobb egyedire szabhatóságot kínáló készülékeket mutathatnak majd be. A válaszadók 86 százaléka találja vonzónak ezt a lehetőséget, 60 százalékuk még hajlandó is lenne valamivel többet fizetni ezért, bár türelmük igencsak véges, hiszen legfeljebb 3 napot várnának a kívánt termékre. A fiatalok több, mint fele szeretné, ha készülékeik frissíthetők, kiegészíthetők lennének, ez azonban szembe megy a bevett gyakorlattal, amely a nagy példányszámmal, a szabványosítással, ezzel együtt pedig a költségek leszorításával igyekszik bebiztosítani a sikert.

Meglátjuk, melyik trend lesz erősebb, az esetleges változáshoz azonban nyilván évekre lesz szükség.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #4
    Aha, nagyszerű. OS meg mi fog rajta futni? Talán a Windóz, vagy Amiga OS lenne elég flexibilis hozzá, hogy ne kellejen mindíg újraírni. Csak mert a Linux/UNIX/BSD alapú OS-ek monolit kernellel bírnak, szal júzerkémnek a hw összerakása után valszeg neki kell állnia ROM-ot, kernelt főzőcskéznie.

    IMEI számot is mi alapján kap a kicsike?

    Jó az ötlet ez a legófon, csak kb az első lépést sem gondolták még át, hogy ez a piacon hogy nézne ki.
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2018.06.19. 20:56:25
  • wraithLord #3
    Én sem hinném, hogy egy ilyesfajta gyártási modelltől olcsóbbak lennének a telefonok, hanem pont hogy drágábbak, ha másért nem (de nyilván jelentős beruházás lenne ilyesmire átállni), akkor azért, mert ez is egy szolgáltatás, amit tejelésre találtak ki.
    Plusz ez gondolom azt jelentené, hogy kisebb lesz a termékpaletta, és csak azt az 1-2 készüléktípust, ami lenne, lehetne személyre szabni, amitől végül nem lenne nagyobb "egyediség", mint ami most van. Mindenki ugyanannak a cuccnak egy variánsával mászkálna, amiből ugyanúgy van még pármillió, csak még ráadásul teljesen ugyanúgy is néz ki, és ugyanaz a neve is.
    Hogy melyik a jobb - kiadni többféle terméket többféle árszegmenst célozva, vagy kiadni ugyanazt más árfekvésű konfigurációkban és színben... nem tudom. De együtt a kettőnek biztos nincs sok értelme.
  • M2 #2
    Szerintem a megkérdezettek már látták maguk előtt, hogy féláron raknak össze maguknak szupertelefonokat. Ezzel szemben a valóság meg az lenne, hogy dupla áron. Itt hal meg az egész dolog.
  • wraithLord #1
    Elolvastam a Forbes cikkét, hogy megértsem, miről is van szó... Hátőőőő...

    Tehát mindenki pl. Samsung Galaxy Note 9-et akar venni, csak lehessen kusztomizálni a hardware-t, a méretet és a kinézetet? Azt hittem, arra való a többi Samsung modell, a kínálat széles spektruma, hogy ha valakinek nem jön be a Note 9 mérete vagy kinézete vagy túl drága és nem kell neki high-end processzor, sok memória, akkor nem a Note 9-et veszi meg, hanem a többi olcsóbb, kisebb, kisebb teljesítményű készülékből választ magának egyet.

    Ezt az egész felmérést úgy tudom elképzelni, hogy a megkérdezettek nem hallottak még Apple-ön kívül más cégről, és iPhone X-et akarnak venni lilában, kisebb méretben, kisebb teljesítményben, nagyobb tárhellyel és egy kamerával. Ami az Apple esetében oké, ezt ott csak kusztomizációval lehet megoldani, mert az Apple nem árul mást (jó, de, de azért mégis leginkább a high-end prémium szegmensre koncentrál)...
    De a Samsungnál az ilyen telefont nem kusztomizált Note 9-nek hívják, hanem mittudomén, Galaxy A7-nek, az LG-nél meg mondjuk Q6-nak.
    Ennek komolyan, mi értelme van, pláne egy olyan világban, amikor senki nem tud semmit a telójáról, csak hogy ezt reklámozzák a TV-ben, és jövőre megy a használtpiacra, ha kijön az utódja?

    Kusztomizáció mi? De azért a kiszedhetetlen akksit sikeresen lenyomták az emberek torkán... :D Kíváncsi lennék, milyen szuperhumán lények voltak a megkérdezettek, akiknek a 86%-ának van róla fogalma, hogy mi van a kezében. Vagy csak azt értették a kérdésből, hogy nem csak fekete, kék és fehér telót vehetnek majd, hanem púderrózsaszínt, égszínkéket aranyat meg irizáló festésűt is? :D