Berta Sándor

Bitcoin­bányász szervereket loptak el Izlandon

A helyi bűnüldözők az ország történetének egyik legnagyobb bűncselekményével szembesültek.

Kiderült, hogy egy banda kereken 600 olyan számítógépet lopott el, amelyeket eddig bitcoin bányászására használtak. A bűnözők azért tulajdonították el az értékes konfigurációkat, hogy azok segítségével kriptovalutákat tudjanak bányászni.

A készülékeket - a kiegészítőikkel együtt - több izlandi számítógép-központból lopták el. A sajtóban az ügyet Big Bitcoin Heist néven emlegetik annak ellenére, hogy az elkövetők nem bitcoint vittek el, hanem az annak előállítására alkalmas eszközöket. A rendőrség 11 gyanúsítottat őrizetbe vett, köztük volt az egyik számítógép-centrum biztonsági őre, emellett két további személy ellen is letartóztatási parancsot adtak ki.

Az eltulajdonított számítógépek értéke kétmillió dollár, de egyelőre a nyomozók még nem akadtak a konfigurációk nyomára. A rendőrség szerint a számítógépek még a szigeten vannak. Éppen ezért a készülékek fogyasztása árulkodó lehet és elvezetheti a nyomozókat a bűnözőkhöz. A bűncselekmény-sorozat keretében Reykjanes városában elkövetett két lopás felgöngyölítéséért felelős Olafur Helgi Kjartansson rendőrfelügyelő elmondta, hogy akkora ügyről van szó, amelyet korábban nem láttak.

Négyből három betörésre tavaly decemberben került sor, míg az utolsóra idén januárban. A hatóságok azért tájékoztatták csak most a közvéleményt, mert azt remélték, hogy a tolvajokat sikerül egy újabb bűncselekmény elkövetése közben elfogniuk. A rendőrség az egész ország áramfogyasztását monitorozza, hogy felderítse az esetlegesen megugró terhelést. A helyi internetszolgáltatókat, a villanyszerelőket és más szakembereket felszólítottak arra, hogy jelentsenek minden szokatlan kérést vagy jelenséget. Minden jel arra utal, hogy egy rendkívül szervezett bűnözői csoport áll a háttérben, amely nemzetközi szinten működik.

Február közepén írtunk arról, hogy Izland lett az új bitcoinközpont, mert nagyon kedvezőek a feltételek a kriptovaluták bányászatához. Egyrészt rengeteg a természetes hőforrás, másrészt az alacsony hőmérséklet segíti a számítógépek hűtését. Egyre több vállalat települ a szigetre azért, hogy kihasználja a megújuló energiaforrásokban rejlő lehetőségeket. Mindez pedig azt eredményezte, már többet fogyasztanak a bitcoint és más virtuális fizetőeszközöket termelő rendszerek, mint az összes háztartás együtt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • duke #4
    Van par elado hasznalt videokartyam, de akar nagyobb mennyiseget is betudok szerezni ha szukseges.
    Utoljára szerkesztette: duke, 2018.03.09. 00:08:15
  • Neocortex #3
    600 ASIC a jelenleg leg energia hatékonyabb Antminer S9 fajtából 750kW-ot eszik SHA-256 kódtörés közben

    forrás: http://whattomine.com/asic
  • Vanek úr #2
    Bitcoint asztali gépen már régen esélytelen bányászni (pláne ilyen mennyiségben/mértékben, és úgy, hogy a BC esetén a VGA-s előnyt nem nagyon tudják kihasználni (a VGA-val csak altcoint éri meg bányászni, mert azoknak a rendszere kihasználja a VGA-s bányászások előnyeit)).
    ASIC esetén meg nem 5-10-20W-ról van szól, hanem jóval többről - ott is kW-os nagyságrend (mint 6-8-10 VGA-s asztali gépnél).
  • GixEr #1
    Soha az eletben nem jonnek rá fogyaztás alapján.
    Ha az ellopott gépek asztali konfigok akkor 6-8-10 videokartya fogyaztása nem számottevő (persze hosszutavon igen)
    Ha az ellopott eszkozok célgépek akkor azok aramfelvetele az elobb emlitett konfigok toredeke a sebesseguk meg tobbszorose.
    Osszehasonlitaskent (KB.) egy ATI/Nvidia kartya fullon hajtva eszik (GTX1060) 120Watt, addig egy erre kifejlesztett célkártya 5-10-20Watt, aminek a sebessége is többszöröse egy gamer kártyának.
    Szóval kicsiben biztos nem buknanak le. Persze ipari mennyisegben igen, de ahhoz meg csarnok kell.