Berta Sándor

Chrome OS-t futtató táblagéppel jelentkezett az Acer

Először jelenik meg olyan tábla PC, amelyen nem az Android fut.

A vállalat tabletjeire eddig kizárólagosan mindig az Android került. A Google mobil operációs rendszere volt más cégeknél is mind az okostelefonok, mind a nagyobb kijelzővel rendelkező készülékek számára az elsődleges választás - legalábbis, ha egy gyártó hű akart maradni a Google-táborhoz. Azonban az Acer most szakított ezzel a hagyománnyal és piacra dobhatja az első táblagépet, amelyen a Chrome OS fut.

A Chrome OS eddig a Chromebookok és más nagyobb eszközök számára volt fenntartva, azonban a Microsoft Surface modellek megjelenése óta a határok elmosódtak a laptop és a táblagép kategória között. Mindezek után nem lehet csodálkozni azon, hogy az Acer úgy döntött tesz egy próbát és az Android helyett a Chrome OS-t választja a tábla PC-je operációs rendszeréül.

Az új modellről először a Chrome Unboxed nevű blog és a 9to5Google nevű oldal számolt be, amely a Bett Show 2018 nevű londoni oktatási kiállításon fedezte fel a készüléket. A döntés azért érdekes, mert a Chrome OS - a jelenlegi állapotában - még nem igazán van felkészítve az ilyen jellegű hardverekre. Az Acer eszköze 8-10 hüvelykes képernyőt kaphat és támogathatja egy digitális toll, konkrétan a Staedtler termékének a használatát. Az új fejlesztés kódneve Scarlet és egy Rockchip típusú rendszerchipre fog épülni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!