Berta Sándor

Rossz felhasználói interfész miatt adtak ki rakétariadót a Hawaii-szigeteken

Kiderült, hogy miért került sor a Hawaii-szigeteken az intézkedésre.

Szombaton a helyi lakosokat egy tévesen kiváltott riadó keretében többek között SMS-ben arra figyelmeztették, hogy rakétatámadás várható, ezért keressenek egy biztonságos helyet. A riadót a helyi televízió is közzétette. Az esetet a Hawaii Emergency Management Agency (HEMA) nevű szervezet vizsgálja ki. Most ismertté vált, hogy a riadót a HEMA egyik munkatársa váltotta ki azáltal, hogy műszakváltás után a számítógépes programban véletlenül rossz helyre kattintott. A hamis riadóért felelős személy nevét ugyan nem hozták nyilvánosságra, de a katasztrófa-elhárítási hivatal helyi részlege tudatta: az illetőt átmeneti időre áthelyezték.

Graham Cluley IT-biztonsági szakértő arról számolt be, hogy az esetért egy különösen rosszul kialakított felhasználói kezelőfelület lehet a hibás. A felületen ugyanis egymás mellett helyezték el a "rakétariadó" és a "rakétariadó tesztelése" menüpontokat. A HEMA dolgozója a munkába állása után tesztelni akarta a riadórendszert és véletlenül mellé kattintott. A rendszer tesztelése egyébként megszokott feladat. Cluley úgy vélte, hogy egy ilyen kezelőfelület szörnyű és nem érti, miként helyezhették el a két menüpontot egymás alatt.


A szervezetet, illetve az alkalmazott protokollt kritikák érték a téves riadó utáni eljárás miatt is. Ahhoz ugyanis, hogy a kiküldött figyelmeztetést korrigálni lehessen, a szakembereknek egy különleges engedélyt kellett megszerezniük, azonban ez 38 percet vett igénybe. Ezen idő alatt számos helyi lakos az életéért rettegett, hiszen egyáltalán nem tudták, hogy tévedésről van szó. A The Washington Post közölte, hogy a lakosság jelentős része pánikba esett, sokan a pincékbe menekültek, a családtagjaikkal együtt beleültek a kádakba vagy matracok alá bújtak el.

Az ügyben a HEMA mellett az Amerikai Egyesült Államok Szövetségi Kommunikációs Bizottsága (FCC) is vizsgálatot rendelt el. Ajit Pai, az FCC vezetője azt mondta, hogy a jelenleg a birtokukban lévő információk alapján úgy tűnik, hogy a helyi kormány nem megfelelő biztonsági intézkedéseket alkalmazott a téves rakétariadó megakadályozásáért. A HEMA bejelentette, hogy már számos intézkedést foganatosított azért, hogy a jövőben meggátolja a hasonló téves riadók bekövetkezését. A figyelmeztetések elküldését a jövőben minden esetben egy munkatársnak kell majd ellenőriznie és egy másiknak megerősítenie. Emellett egy további opciót fognak beépíteni a használt szoftverbe, így lehetőség lesz a téves riadók elrendelése után azonnal korrigálni a hibát.


Van aki egy matrac alá bújt a fürdőkádban, más pedig utolsó pillanataiban az óceán látványát akarta élvezni

Hawaiin az észak-koreai rakéta- és atomfegyverprogram miatt tavaly szeptembertől helyezték készenlétbe a riadóztatási rendszert, decemberben pedig ismét elővették a hidegháború idején használt szirénákat is. Növekvő aggodalommal figyelik az Észak-Korea felől érkező fenyegetettséget Alaszkában is. Hawaii és Alaszka ugyanis az a két amerikai tagállam, amely a legközelebb esik Észak-Koreához. Tulsi Gabbard, Hawaii demokrata párti képviselője azonnali párbeszédet szorgalmazott Washington és Észak-Korea között.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • wraithLord #7
    És most el kéne hinni ezt a baromságot, hogy mellékattintott? El nem tudom képzelni, hogy ilyen rendszereket sima mezei PC-ről vezérelnek, és egérrel ikonokra kattintgatnak, mint a nyugdíjasok, amikor a gépteremben az XP-n keresik a pasziánszt. Legalább valami célhardvert el tudnék képzelni (mint pl. egy bankautomata, pedig az nem is nemzetbiztonsági vagy ilyesmi cucc), amin a célnak kialakított vezérlő OS és fizikai kezelőszervek vannak, amelyekből a fontosabbak le is vannak zárva.
    Biztos nem Steelseries egeret használnak, múlkor láttam az ESL One-on, hogy az egyik CS:GO csapat azt használja, mert pontosan lehet vele célozni...

    De ha mégis "mellékattintott", nem hiszem el, hogy csak úgy mindenféle megerősítés vagy ellenőrzés nélkül kimegy egy ilyen jelzés.
    Ha így működnének az ehhez hasonló rendszerek, akkor szerintem gyakrabban látnánk atomrakétát az égen, mint repülőt...
  • Yagami #6
    Szerintem ha ránézel az észak-koreai népvezérre (meg az amerikaira is), akkor már meg is válaszoltad magadnak a kérdést.
  • bunny #5
    Miért emlékeztet ez engem Csernobilra? Ott is csak tesztelni akartak, aztán félrement. Mellesleg tényleg agyrém, hogy egy ilyen nagyjából soha nem használt funkciót még csak egy biztos benne kérdés sem véd, és mellesleg egy ember csak úgy kiküldhet egy kattintással? Bazze, nem az embert kell áthelyezni aki félre kattintott, hanem aki megrendelte, és elfogadta ezt a rendszert! De az nem áthelyezni kell, hanem kirúgni a picsába.
    Egyébként itt az élő példa, miért nem szabad megspórolni az UX designert.
    Utoljára szerkesztette: bunny, 2018.01.17. 11:41:21
  • Montanosz #4
    egyszer nálunk is megszolaltak zárlat miatt a légvédelmi szirénák de mindeki végezte tovább a mindennapos teendőit mert senki ne tudta mi az és ugy volt vele majd utolag kiderül :-D
  • jkedzs #3
    csak az éles teszt az igazi teszt!
  • fonak #2
    Japánban is volt ilyen téves riasztás. Valószínűleg tesztelgetik a népet, hogy mi lenne igazi éles helyzetben, mekkora pánik tör ki stb.
  • TokraFan #1
    "A figyelmeztetések elküldését a jövőben minden esetben egy munkatársnak kell majd ellenőriznie és egy másiknak megerősítenie."

    És ez nem volt evidens az első perctől? Bazzeg, ki a tököm dolgozik ezeken a szabályokon és kik írják ezeket az átgondolatlan, fos programokat?
    Remélem az atom arzenál nem ilyen sík hülyék kezében van...