Gyurkity Péter

Képen látható az Alcatel 2018-as kínálata

Több eltérő modell is érkezik majd, a jól ismert márkanév azonban ezúttal hiányzik.

Augusztus végén még azért írtunk a TCL várható újdonságairól, mert egyszerre két változat szivárgott ki, azóta azonban a hivatalos bejelentésre is sort kerítettek, így már nem sok maradt hátra az idei évben esedékes fejleményekből. Ennek megfelelően a mostani kiszivárogtatás már a 2018-as fejlesztésekre koncentrál.

Ezúttal is Evan Blass jóvoltából jelent meg a friss értesülés, így egy viszonylag megbízható külső forrásra támaszkodhatunk a részleteket illetően. Az más kérdés, hogy a hardveres részletek többnyire még hiányoznak, hiszen mindössze egy kép jelent meg a világhálón, amelyen a TCL által jövőre piacra dobandó készülékek szerepelnek – pontos specifikáció nélkül, ám némi betekintést engedve a tervezők által preferált külalakba. Megjelenik itt az Alcatel 5, az Alcatel 3v, a 3x, az Alcatel 3 és a 3c, valamint az Alcatel 1x is, ezek azonban mintha már nem hordoznák magukon a jól ismert Idol márkanevet.


Maga Blass is hivatkozik az Idol névre, jó eséllyel azért, mert a mostani hírből ez teljes mértékben hiányzik. Magyarázatot nem kapunk a miértre, de talán arról van szó, hogy a TCL mellőzi a márkát, ehelyett pedig a még egyszerűbb, még egyértelműbb nevekre támaszkodnának, míg a képen is látható számok nyilván az egyes készülékek hozzávetőleges besorolását (és ezzel együtt azok egymáshol mért relatív teljesítményét és kereskedelmi árát) jelzik számunkra. A hivatalos bemutatkozást és a piaci megjelenést illetően szintén csak találgatni tudunk, de mivel az év hátralévő részében már nem kerül sor komolyabb rendezvényre, nagy valószínűséggel a CES 2018 alatt vehetjük majd kezünkbe az első példányokat.

Addig minden bizonnyal megjelenik néhány további részlet, amelyekből akár az Idol név további sorsára is következtethetünk majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!