Berta Sándor

Az adatvédelemmel akar kiemelkedni a Qwant kereső

A 2013-ban indult francia hátterű Qwant az európai identitásra és az adatvédelemre épít, de ezzel bevételektől is megfosztják magukat.

A Qwant a kezdetektől kinyilvánította, hogy nincs szüksége a felhasználók személyes adataira. S, hogy akkor, miként akar nyereségre szert tenni? Eric Léandri társalapító szerint a válasz egyszerű: azt csinálják, amit a Google, vagyis hirdetéseket helyeznek el az oldalakon, ezek a reklámok azonban nem személyre szabott ajánlatok. A program nem használ sütifájlokat és ezáltal nem követi a felhasználók online szokásait. Úgy vélik, az év végére nyereségesek lesznek.

A kereső már 2014-ben is erre építette stratégiáját, de akkor nem sikerült az áttörés. Léandri ezzel kapcsolatban önkritikusan azt mondta, hogy az algoritmusuk nem volt jó és gyorsan rájöttek arra, hogy hosszabb időre lesz szükség a szemantikát a nyelvek különlegességeihez igazítani. Mostanra sikerült jelentős fejlődést elérniük, ebben nagy szerepe volt az Európai Befektetési Bank és a Francia Nemzeti Bank támogatásának.

Léandri kijelentette, hogy amíg 2014-ben naponta csak ötmillió oldalt tudtak felvenni a keresési indexükbe, addig most már naponta 255 millió oldallal dolgoznak. A keresési indexük jelenleg 16 milliárd honlapot tartalmaz. Ugyan nem tudnak lépést tartani a Google rendszerével ilyen szempontból sem, de a lekérdezések 90 százaléka a megfelelő eredményeket biztosítja és ugyanazokat a találatokat, mint a Google.

A francia menedzser korábban többek között a Francia Nemzeti Bank rendszerbiztonságáért felelt. A Google-t már régóta nem tekinti vetélytársnak, részben azért, mert az amerikai webes óriás már sokkal több egy keresőnél, másrészt pedig mert megváltozott. Az utóbbira jó példa, hogy ha valaki egy zeneszámot keres, akkor azonnal a YouTube kínálatához fér hozzá, akkor is, ha nem videót keres. Léandri sokkal inkább a kisebb konkurensekkel (például Yandex) akar versenyezni; a céljai között szerepel, hogy 2020-ig Európában 5-10 százalékos piaci részesedést szerezzenek.

A Qwant teljes infrastruktúrája - többek között a felhasználók kérdéseit feldolgozó szerverközpontok is Európában vannak és így az európai jog hatálya alá tartoznak. A kereső már most teljes mértékben megfelel a jövő évben hatályba lépő új európai uniós adatvédelmi irányelv feltételeinek.


Eric Leandri ügyvezető igazgató és Jean-Manuel Rozan elnök

A menedzser szerint sokan összetévesztik a keresőt a böngészővel és azzal sincsenek tisztában, hogy miként kell átállítani a használt keresőt a böngészőn belül. Új reklámkampányuk kifejezetten ezzel a témával foglalkozik majd. Aki átvált a Qwant keresőre, annál 15 nap után megszűnnek a személyes információkon alapuló ajánlatok és jó értelemben véve megint úgy fog kinézni a web, mint 2009-ben. "Úgymond eltűnik az ember a rendszerből" - szögezte le ezzel kapcsolatban a Qwant társalapítója.

A Qwant a keresési eredményeket felvonultató oldalát több részre osztotta fel és külön jeleníti meg a híroldalakról, a Wikipédiáról, valamint az online hálózatokról, például a Facebookról és a Twitterről; illetve az internetes vásárlásokból származó információkat. 2014-ben 1,6 milliárdra nőtt a Qwant rendszerén keresztül végrehajtott online keresések száma.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!