Berta Sándor

Búcsúzik az AOL Instant Messenger

Az azonnali üzenetküldőt 20 év után kapcsolják le.

Az AOL Instant Messenger (AIM) sok felhasználó számára az első chatalkalmazás volt. Most Michael Albers, az Oath internetes vállalat menedzsere blogbejegyzésében jelezte, hogy véget ér egy korszak és december 15-én lekapcsolják a szolgáltatást. A hírt Twitter-üzenetben is megerősítették. Érdekesség, hogy az Oath része az AOL és a Yahoo! is.

Az AOL Instant Messengert 1997 májusában vezették be, akkor még integrált része volt az American Online, vagyis az AOL internetes hozzáférést biztosító szoftverének. A nagy áttörést és sikert akkor érte el, amikor a társaság a chatfunkciót egy külön alkalmazásban helyezte el, ezáltal ugyanis az AIM és sok AIM-chatcsoport azoknak a felhasználóknak is elérhetővé vált, akik nem voltak az AOL ügyfelei. A sikerkorszak egészen az okostelefonok elterjedéséig és az új, korszerű chatajánlatok megjelenéséig tartott. A különböző mobilszerződések és az olyan megoldások, mint a WhatsApp sokkal vonzóbbak sok felhasználó számára, mint az AOL szolgáltatása.

Michael Albers azzal indokolta a döntést, hogy az AOL Instant Messenger ugyan új digitális technológiákat nyitott meg a felhasználók számára és kulturális változásokat kezdeményezett, de alapvetően megváltozott annak módja, ahogy az emberek egymással kommunikálnak. December 15. után a rendszerhez nem lehet majd hozzáférni, ezzel párhuzamosan az ügyfelek adatait is törlik. Addig azonban még mindig kép, adat és szöveg lementhető. Egyúttal az is eldőlt, hogy az AIM.com végződésű e-mail címeket tovább használhatják a felhasználók.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!