Berta Sándor

A Foursquare is chatbotot fejlesztett ki

Egyre inkább úgy tűnik, hogy minden nagyobb szolgáltatás és cég létrehozza a saját megoldását.

Amennyiben a jelenlegi ütemben folytatódnak a fejlesztések, akkor a közeljövőben nagyon hamar elterjedhetnek a chatbotok, amelyek a különböző platformok közötti kommunikáció új szintjét jelenthetik majd. Az elmúlt hónapokban chatbotot fejlesztett ki a Microsoft és a Facebook is, most pedig a Foursquare jelentette be a Marsbot, amely a jövőben köszöntheti a látogatókat a cég honlapján, tippeket adhat nekik és különböző szolgáltatásokat kínálhat. A Marsbot abban különbözik a többi chatbottól, hogy amíg azoknál az emberek magyarázzák el, hogy mit szeretnének, addig a Foursquare megoldása minden információt maga keres ki.

A Marsbot olyan feladatokat tölthet be, mint egy pincér egy étteremben, például javasolhat ételeket, italokat. A jövőben elegendő lenne csak elmondani a mobiltelefonban lévő személyi asszisztensnek, hogy valaki mit szeretne és az minden további lépést átvesz majd, például a más vállalatok és portálok chatbotjaival való kommunikációt is. A Marsbot figyelembe veszi a felhasználók szokásait, azt, hogy milyen dolgokat kedvelnek és azt is, hogy éppen hol tartózkodnak, ezután pedig saját javaslatokkal áll elő.

A Foursquare ugyanakkor igyekszik kerülni a chatbot kifejezést, mert az olyan érzést kelthet, mintha valaki egy robottal társalogna. A társaság azt tervezi, hogy a rendszert egyelőre csak New York és San Francisco környékén fogja alkalmazni, de, ha sikeres, akkor más régiókra és akár Európára is kiterjeszti. A jövőben alighanem egyre több chatbot fog nem csupán az emberekkel, hanem egymással is kommunikálni azért, hogy képes legyen jól válaszolni a felhasználók kérdéseire és tökéletesen teljesítse a kívánságokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #2
    Ilyenkor szokott eszembejutni hogy mennyire komoly mikor előadják hogy a VELLI-be mekkora kemény idegeskedés meg körömrágás megy azon hogy véletlenül se tévesszék el a következő nagy trendet amiben beelőzheti őket egy szandálos hawaiinges hülyegyerek.
  • Zoli007 #1
    Jó ideje nem hallottam róluk, azt hittem már lehúzták a rolót.