Berta Sándor

Gates példáját követte Sheryl Sandberg

A Microsoft társalapítója utána a Facebook egyik menedzsere is komoly összeget adományozott.

Az Amerikai Egyesült Államok Részvény- és Tőzsdefelügyeletéhez (SEC) benyújtott dokumentum szerint Sheryl Sandberg, a közösségi platform napi ügyekért felelős vezetője összesen 590 000 Facebook-részvényt adott a saját alapítványainak. A csomag összértéke közel 100 millió dollár. A Re/Code rámutatott, hogy a lépéssel a menedzser két jótékonysági szervezetet támogatott. A LeanIn.org a nők jogainak erősítéséért küzd, míg az OptionB.org a gyász és a balesetek feldolgozásában segít az embereknek. Mindkét alapítványt egy-egy olyan könyv után nevezték el, amelyeket Sandberg e két témával kapcsolatban írt.

A közösségi platform menedzsere már tavaly decemberben 800 000 Facebook részvényt adott át több mint 100 millió dollár értékben a Sheryl Sandberg & Dave Goldberg Family Fund nevű szervezetének. Sandberg vagyonát a Forbes amerikai magazin 1,55 milliárd dollárra becsülte.

A nő váratlanul veszítette el a férjét 2015 májusában. Ezután egy Facebook-csoportot hozott létre, hogy kapcsolatba lépjen olyanokkal, akiknek hasonló tragédiát kellett átélniük és feldolgozniuk, s ennek a körnek most már világszerte 350 000 tagja van. Sandberg nemrég azzal az ötlettel állt elő, hogy a társaságnak 20 nap szabadságot kellene adnia a gyászoló munkatársainak. Szerinte a vállalatoknak el kell fogadniuk az emberek teljes személyiségét és akkor is mellettük kell állniuk amikor az életük nehéz szakaszában vannak. Ez a magatartás összességében jobbá teheti a cégeket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #12
    Én még azt is kinézem , hogy közpénzjellegüket elveszített magyar adóforintocskák, olyan hedge fundokba vándorolnak, aminek a portfóliójában nem kevés, irreálisan árazott tech részvény van. Pl. Sorosról tudjuk hogy facebookozik, lehet még "mi" is.
    Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2017.08.22. 19:58:08
  • Sir Cryalot #11
    adományozik is, részvényár sem esik (bejáratosabbaknak még lövell is ), valós perfomanszról szó sincs, mekkora :D

    ingyenreklám lvl 99
    Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2017.08.22. 14:43:47
  • ugh #10
    Te meg sikhulye....
  • Sir Cryalot #9
    Én még azt is kinézem, hogy nevezetesebb shareholdereknek juttatnak kerülőútakon hogy ne érje szó a ház elejét (részvényár).
  • ugh #8
    "A Microsoft társalapítója utána a Facebook egyik menedzsere is komoly összeget adományozott."
    ".. közösségi platform napi ügyekért felelős vezetője összesen 590 000 Facebook-részvényt adott a saját!!!!!!! alapítványainak."
    A sajaton van a hangsuly.
    Kis adoelkerules.
  • Sir Cryalot #7
    Elromantikázgatásra hajlamos embereket nagyon is célszerű kizökkenteni a nem unalmas álomvilágukból. "sorosozás" straw man-t hozol a vitába mást se.
  • Sir Cryalot #6
    Úgy ahogy a felvásárlásaiknál utána lehet nézni hogy mi kerül olyan sokba , "goodwill" (!!!) ,

    mi akadályozza meg hogy ne olyan célokra adjon pénzt ahol beépített embere van? Ja , nyilván semmi..........
  • Cat #5
    Az alapítvány vagyonából ő nem tud venni magának házat, yachtot. Azt csak arra a célra lehet fordítani, amit az alapító okiratban meghatároztak. Akkor lehet alapítvány, ha ezek a célok közcélokat szolgálnak.
  • Ender Wiggin #4
    az alapítvány nem jelenti a saját zsebet. fárasztók vagytok, mint a sorosozás.
  • Sir Cryalot #3
    De ezt most ingyenreklámban mérjük nem pénzen, mutassa be Bill mennyit tud kihozni ebből az "idényből" , hányszor hozzák le őt emiatt egyenes arccal :D