Berta Sándor

Az új IT-cégeket segítené az orosz állam

Moszkva egyúttal védené a gazdaságot a külföldi befolyással szemben.

Vlagyimir Putyin elnök is részt vett a szentpétervári gazdasági konferencián, amelyet a legnagyobb ilyen jellegű rendezvény az országban. Az államfő azt szeretné, ha Oroszország egyre inkább egy olyan ipari nemzetté válna, amelyet a digitális változás jellemez. Putyin jelezte, hogy az élet minden területén erősíteni akarja az információtechnológiákat és a gazdasági fórumon megígérte, hogy az orosz állam átfogó módon támogatni fogja a helyi IT-képességek kiépítését. Az orosz elnök új eszközöket is kilátásba helyezett, amelyek segítségével külföldi befektetőket nyerhetnek meg a helyi IT-startupok. Az utóbbiak egyébként komoly segítséget kaphatnak a jövőben Moszkvától.

Putyin ugyanakkor nem jelentett be alapvető reformokat, s nem akarja korlátozni az állam szerepvállalásait és befolyását sem. Pedig ezek azok a dolgok, amelyek számos vállalkozás számára fontosabbak, mint a bejelentett új lehetőségek és eszközök, utóbbiak esetében ugyanis fennáll annak a veszélye, hogy azokat esetleg rosszul alkalmazzák. Putyin bejelentette azt is, hogy arra utasította az állami vállalatokat, hogy vásárolják be magukat a fiatal cégekbe, hogy ezáltal "támogathassák" azokat.

Alekszej Kudrin volt orosz pénzügyminiszter - aki 2000 és 2011 között töltötte be ezt a pozíciót - a beszédében kiemelte, hogy vissza kellene szorítani az orosz állam és a tulajdonában lévő társaságok dominanciáját, mert a produktivitás és az innovációk kulcsa a kereskedelem nyitottságában és magángazdaságban rejlik. Hozzátette, hogy a meglévő magánvállalkozások legfeljebb 2-3 évre terveznek előre és túl keveset költenek kutatásra és fejlesztésre. Ennek oka az orosz állam túlzott mértékű beavatkozása a piaci folyamatokba. Mindez oda vezetett, hogy az orosz üzletemberek félnek a döntések meghozatalától.

Az ukrajnai háború miatti szankciókhoz az orosz üzleti élet már hozzászokott, komoly gazdasági növekedésre a szankciók és a számos strukturális akadály miatt nem lehet számítani, de a több mint 140 millió fogyasztóval rendelkező orosz piac még mindig vonzó a befektetőknek. De komoly hátrányt jelentő tényezők a bürokrácia, a korrupció, a megszorítások, a szakemberhiány és a megbízható beszállítók nehézkes felkutatása.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!