Gyurkity Péter

Új telefonokon dolgozik a Google

Nyáron egy csúcskategóriás megoldást ismerhetünk meg, de olcsóbb példányokkal is készülnek.

A Google I/O alatt számos kisebb-nagyobb bejelentésre került sor, ezt jól mutatja a hivatalos blogban közölt hosszabb lista, amely egészen pontosan 101 újdonságot sorol fel. Ezek közül kiemelkedik az új zászlóshajó, amely egy másik partner jóvoltából készül el, ezt pedig olcsóbb példányok követik majd.

A cég illetékesei annyit árultak el, hogy valamikor a nyár folyamán szeretnének piacra dobni egy új AR-telefont, amely tehát a kiterjesztett valóságra építene, hogy meghódítsa a felhasználók szívét. A Tango technológiát támogató megoldás pontos neve és hardveres specifikációja egyelőre nem ismert, de úgy tűnik, hogy a Lenovo után ezúttal az Asustek segítségére számítanak, a kijelző pedig egy 5,7 hüvelykes példány lenne, vagyis egy méretes készülékről van szó. Emellett a VR Daydream platform fejlesztését is folytatják, de megemlítették a különálló VR-termékek támogatását is, amelyek valamikor a év vége felé, többek között a HTC és a Lenovo jóvoltából jelennek majd meg a piacon.

Kiemelt adatként bukkant fel a rendezvényen, hogy az Android immár 2 milliárd aktív készüléken fut, ezzel egy időben azonban további 1 milliárd ember kénytelen nélkülözni az internetelérésből fakadó előnyöket. Ennek érdekében dolgozták ki az Android Go platformot (az Android O verzióra építve), amely kifejezetten az olcsóbb, 1 GB és 512 MB memóriával ellátott készülékeken nyújt majd jobb teljesítményt és nagyobb kényelmet. Itt több hivatalos app optimalizálására számíthatunk, ezek között említik meg a YouTube Go szolgáltatást, 2018 elején pedig ők maguk is több olcsó okostelefonról rántanák le a leplet, még szélesebb tábornak nyújtva mobilos alternatívát.

A vállalatnál bizakodnak abban, hogy az Android One folytatásaként is felfogható kezdeményezés sikeres lesz, ez azonban legkorábban csak jövőre derülhet ki.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!