Berta Sándor

A Qualcommot támadja az Intel és a Samsung

A chipgyártónak rengeteg mobilokhoz kapcsolódó szabadalma van, melyek miatt a másik két gyártó korlátozva érzi magát.

A két óriáscég versenypiaci eljárást kezdeményezett a chipgyártó ellen. A Samsung azt követelte a társaságtól, hogy tegye lehetővé, hogy az Exynos típusú chipjeit eladhassa harmadik félnek is, míg az Intel tisztességtelen üzleti gyakorlattal vádolta meg a Qualcommot. A két vállalat már benyújtotta a keresetét az Amerikai Egyesült Államok Szövetségi Kereskedelmi Bizottságához (FTC). A beadványokban azzal is megvádolták a céget, hogy a mobiltechnikákkal kapcsolatos szabadalmait arra használta fel, hogy megakadályozza a chippiacon a tisztességes versenyt.

Az Intel hangsúlyozta, hogy kész és képes arra, hogy megerősítse a pozícióját a chippiacon, amelyet évek óta ural a Qualcomm, de a gyártó egymásba szövődő szabadalmak és üzleti praktikák hálózatát tartja fenn, amely aláássa a versenyt. A Samsung pedig azt állította, hogy a Qualcomm akadályozza saját chiprészlegének a működését.

A dél-koreai kartellhivatal tavaly több mint 850 millió dolláros pénzbüntetést szabott ki a Qualcommra. A vizsgálat azzal zárult, hogy a gyártó aktívan megakadályozza, hogy a Samsung harmadik félnek eladhassa a saját Exynos chipjeit. Ezzel kapcsolatban egy külön cikkely szerepel a Samsung és a Qualcomm között kötött egyik szabadalmi megállapodásban.

A Qualcomm úgy reagált, hogy sosem akadályozta a Samsungot a chipjei további értékesítésében és a szerződéseikben egyetlen olyan pont nem szerepelt, amely ettől távol tarthatta volna a Samsungot. Minden más kijelentés téves.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Agyturbinikusz #1
    " Intel tisztességtelen üzleti gyakorlattal vádolta meg a Qualcommot"

    Erre En mit mondjak? Az nem tisztessegtelen, amit az Intel csinal a szerverpiacon? Ja hogy az nem...
    Gyakorlatilag monopol helyzetben van, annyit ker a portekaert amit nem szegyel. Termeszetesen ez teljesen tisztesseges.