Berta Sándor

Amerikai munkahelyeket hoz létre az indiai Infosys

Az IT-óriás alighanem Donald Trump amerikai elnök lépéseire reagált, az indiai cég van akkora, hogy megengedheti ezt magának.

Az Infosys bejelentette, hogy a következő két éven belül 10 000 új munkahelyet, valamint négy technológiai és innovációs központot hoz létre az Amerikai Egyesült Államokban. A társaság az első új centrumot Indiana szövetségi államban létesíti. A szükséges tapasztalt IT-szakértőket és végzős hallgatókat a nagy amerikai egyetemekről és helyi iskolákból toborozza majd a társaság.

Az Infosys a piac meghatározó szereplőjének számít a technológiai tanácsadás és a következő generációs szolgáltatások területén. Ügyfelei 65-70 százaléka az Egyesült Államokban van, így ha továbbra is ki akarja szolgálni azokat annak ellenére, hogy indiai munkatársait nem engedik be az országba, kénytelen ő bázisokat odatelepíteni. Nyeresége várhatóan erősen csökkenni fog, hiszen míg egy indiai IT-munkás megelégszik 65 ezer dollárral évente, amerikai társa másfélszer ennyit kér el.

A négy új innovációs központban a szakemberek olyan témákra és területekre fognak összpontosítani, mint a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás, a felhasználói tapasztalatok, a feltörekvő digitális technológiák, a felhőkörnyezet és a Big Data. Az első centrumot augusztusban nyitják meg Indianában és várhatóan 2000 új munkahelyet biztosít majd. A beruházásra külön kitért Dr. Vishal Sikka, az Infosys vezérigazgatója és a bejelentést üdvözölte Eric J. Holcomb, a szövetségi állam kormányzója, nem hagyva ki az Indiana - India szóviccet sem. Utóbbi reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a projektnek köszönhetően Indiana lehet az USA középnyugati részének innovációs központja.

Februárban megírtuk, hogy az amerikai munkavállalási vízumból elsősorban az indiai IT-szolgáltatók profitáltak. A H1-B vízumot évente 65 000 külföldi szakember és 20 000 külföldi diák kaphatta meg. 2014-ben az IT-cégeknek kiosztott H1-B vízum 86 százalékát indiai munkavállalók szerezték meg, de a mérnökök és a hallgatók között is többségben voltak az indiaiak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sequoyah #1
    Nem mintha az indiai bevandorlokkal barmi baja is lenne USA-nak. Jopar indiai kollegam van. Bar szakmailag hagynak kivannivalot maguk utan, de alapvetoen kepzettek, kulturaltak, baratsagosak, es meg az amerikai kultura atvetelere, az asszimilaciora is hajlanak.
    Furanak furak, de semmi olyan panaszt nem hallottam meg roluk, amilyeneket esetleg mas bevandorlokrol (mexikoiak, arabok).