Berta Sándor

Zenei és műszaki innovációkat kutat a Karajan Intézet

A világhírű dirigens mindig is elkötelezett volt a digitális zenei világ iránt.

Herbert von Karajan osztrák karmester a huszadik század egyik legmeghatározóbb személyisége volt és napjainkig több millió nevével hirdetett hanghordozó kelt el. Életében 800 felvételt rögzítettek róla és milliós vagyont halmozott fel, de komoly szerepe volt a digitális világ felé való nyitásban is. A karmester élete során azon dolgozott, hogy a klasszikus zenét a technika segítségével még nagyobb közönség számára elérhetővé tegye. E célja megvalósítására nem sajnálta felhasználni vagyonát sem. Zenei stúdiókban szimfonikus műveket rögzített és utána heteken át megfelelő színpadi felvételeket keresett. Ami napjainkban szabványnak számít, az akkoriban új terület volt. Karajan Akio Moritával, a Sony alapítójával közösen dolgozott a digitális felvételi technika megalkotásán.

Az Eliette és Herbert von Karajan Intézet nem csupán gondozza Karajan örökségét, hanem mint Matthias Röder igazgató elmondta, segíteni szeretne startupoknak és fejlesztőknek egy olyan platform létrehozásában, amely további innovációkat tehet lehetővé. Új szoftver teheti például könnyebbé a zenetanulást; Wolfgang Damm alkalmazása, a Frettelo egy algoritmusnak köszönhetően felismeri, hogy egy diák mennyire jól gitározik. A program segíthet abban, hogy a diákok kevesebbet hibázzanak és biztosítja zenei fejlődésük megfigyelését. A Frettelo havonta közel 10 euróba kerül. A Skoove egy hasonló szoftver a zongoristák számára.

Röder kiemelte, hogy Karajan már 50 évvel ezelőtt úgy tartotta, hogy a technika segítségével mindenki egy teljes zenekart vihet majd a szobájába. Az intézet célja többek között az is, hogy minél több klasszikus mű legyen elérhető a streaming-szolgáltatások kínálatában, jelenleg ugyanis az ilyen alkotásoknak csupán az 1 százaléka van jelen e platformokon. Ez egy kifizetődő piac, amelybe sokan akarnak beszállni, mert a felhasználók készek fizetni a minőségi zenékért.


A berlini Charite Klinikával közösen akarják megalkotni a Mimi-t, amely azt kutatja, hogyan lehet optimalizálni az individuális hallást. Minden ember a korától és a nemétől függetlenül másképp hallja a hangokat és a zenét. Azt szeretnék, ha a különböző audiotesztek eredményeit a jövőben minden eszköz esetében figyelembe vennék, legyen szó éppen autórádiókról, fejhallgatókról vagy televíziókról. Egy másik munkatársuk, a zenei lejátszási listákat kutatja, amelyek az egészségügyi állapotot javítják. A szívritmus vagy más testi jelek alapján a betegek számára különleges dalokat lehet összeállítani, elősegítve ezzel a jelenleginél gyorsabb gyógyulásukat.

A karmester egyszer azt nyilatkozta, hogy szeretett volna 20 évvel később születni és szerette volna hosszabb ideig megtapasztalni, hogy mit eredményez a tömegkommunikációs eszközök használata. Komoly szerepet vállalt a zenei CD megalkotásában. Az első zenei CD-k az ABBA együttes The Visitors című albumát és Richard Strauss Alpesi szimfóniájának egyik előadását tartalmazták. Utóbbi felvételén a karmester Herbert von Karajan volt. Karajant Norio Ohga, a Sony legendás menedzsere nyerte meg az ügynek. A világhírű karmester halála előtt meg volt győződve arról, hogy az ágazatban technikai és digitális forradalom következhet be, így minden bizonnyal elégedett lenne napjaink lehetőségeivel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #1
    Szerintem Karajan nagyon csalódott lenne, látván hová fajult a "fejlődés".