Berta Sándor

Vonzó a szerver­üzemeltetőknek Svédország

A skandináv állam rendkívül gyorsan népszerű lett a számítógép-központokat működtetők között.

Az ok egyszerű: a svéd kormány az év elején 97 százalékkal csökkentette a szervercentrumok energiafogyasztását sújtó adókat, így az üzemeltetőknek már csak az Európai Unió által meghatározott minimális áramadót, kilowattóránként 0,05 centet kell megfizetniük. Hasonló szabályozás más országban nincs, így például Németországban a fizetendő adó 1,537 cent kilowattóránként. Ezek után várható volt, hogy az Amazon Web Services (AWS) is bejelentette, hogy Stockholm környékén egy nagy adatközpontot épít fel.

Mikael Darmberg svéd innovációs és vállalatügyi miniszter kijelentette, hogy az AWS befektetése erősíteni fogja a pozíciójukat a globális digitális változás folyamatában. Számukra a korszerű globalizált gazdaságban való kereskedelem nem az árucikkekről szól, hanem a szolgáltatásokról, a tudáscseréről és az adatok szabad áramlásáról.

A Cushman&Wakefield ingatlan tanácsadó cég szervercentrumokkal kapcsolatos kockázati jelentésében Svédország az 5. helyen található és ebben az előkelő pozícióban az év elejei adócsökkentés még nem is szerepel. Az előnyök között van a helyi hőmérséklet, aminek köszönhetően a hűtési költségek alacsonyan tarthatók. A Facebook nem véletlenül építette fel évekkel ezelőtt az első USA-n kívüli számítógép-központját Luleában. A Boston Consulting Group tanulmánya alapján pedig a skandináv állam 2025-ig évente 50 milliárd koronát (5 milliárd eurót) kereshet a szervercentrumokkal. Ez évente 14 százalékos növekedést eredményezhet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #4
    Nagyobb lesz belőle a hátrányuk, az az érzésem. Pár munkahely lesz. Pár. Még véletlenül sem "sok". Viszont más országokkal kibasznak, mert még annyira sem tudják majd megadóztatni az elköltözőket.
    Hosszú távon pedig saját magukkal is kibasznak.
  • bunny #3
    Hogy mit nyernek vele? Munkahelyet nem sokat, "iparűzési adó" viszont gondolom ott is van, és abból azért lehet erős bevétel. Emellett a jó körülmények, de akár maga a szerverfarm is bevonzhat más befektetéseket az IT terén. Szóval hosszú távon igen sokat érhet ez az döntés, és a magyar politikusokkal szember vannak országok, ahol hosszú távra gondolkoznak nem a következő választásig.
    Elektromos áramot meg a svédek pont elég jól tudnak adni, szóval azzal nincs gond, és gyanítom az hűvösebb időjárás is előny lehet, mivel a szerverfarmol fogyasztásának jelentős része a hűtésre megy el.
  • ostoros #2
    Nem vagyok biztos benne, hogy ez előnyére válik a svédeknek.
  • szunyika #1
    ilyen egyszerű lépésekkel lehet külföldi nagyágyúkat elcsábítani...