Berta Sándor

Az északi sarkkörnél épít szerverközpontot a Facebook

A közösségi portál üzemeltetői az első európai szerverközpontjukat a svédországi Lulea városa mellett akarják felépíteni. Így a hideg sarkköri szelet használhatják majd a számítógépek hűtésére, míg a létesítményt a közeli vízerőmű láthatja el árammal.

A Facebook vezetői a helyi hivatalok képviselőivel együtt a svédországi városban jelentették be, hogy felépítik a cég harmadik szerverközpontját. Ez lesz a Facebook első európai adatcentruma. A létesítményben összesen három számítógéptermet helyeznek el, ezek összterülete egyenként 28 000 négyzetméter lesz. Az első termet várhatóan jövőre, míg az utolsót 2014-ben adják át. Azt már most tudni lehet, hogy ez a létesítmény lesz a legnagyobb ilyen jellegű központ Európában.


Tom Furlong, a Facebook létesítményekért felelős igazgatója a bejelentéskor

Tom Furlong, a Facebook egyik vezetőjének elmondása szerint azért döntöttek Lulea mellett, mert itt a centrum működtetéséhez szükséges árammennyiséget fedezni tudja a közelben lévő vízerőmű. A svéd város hasonló klímával rendelkezik, mint Alaszka fővárosa, Fairbanks. Az átlaghőmérséklet 1,3 Celsius-fok, emellett biztosítva van a szükséges infrastruktúra is, ami szintén fontos szempont volt. Szintén nem elhanyagolható, hogy Svédország rendelkezik Európa legstabilabb áramhálózatával és itt a legolcsóbb az áram. Luleában pedig még a többi svéd településnél is olcsóbb az áram.

"Ez a döntés összefüggésben van azzal is, hogy a Facebook tovább akar növekedni, illetve a legtöbb felhasználónk az Egyesült Államokon kívül él" - tette hozzá Tom Furlong. Az új szerverközpont bonyolítja majd a közösségi portál teljes EMEA régióbeli adatforgalmát. Az első építési szakasz 1 milliárd svéd koronába kerül, a teljes költség pedig elérheti a 3-5 milliárd svéd koronát, ami 332-533 millió eurónak felel meg. A döntés előtt a portál vezetői 100 lehetséges helyszínt vizsgáltak meg. Azt azonban még nem lehet tudni, hogy mely gyártó szállítja majd a szervereket.

Karl Petersen, Lulea polgármestere a város életében mérföldkőnek nevezte a beruházást. A Financial Times kiemelte, hogy két év lobbimunkáját koronázta siker és a település arra számít, hogy a Facebook példáját más IT-cégek is követik majd a közeljövőben. A Facebook egyébként a Google példáját másolta, hiszen a keresőcég szeptember közepén mutatta be a Finnországban, egy egykori papírgyárban felépített legújabb szerverközpontját. A döntésben szintén az játszott szerepet, hogy a hűvös klíma és a tengervíz kiválóan felhasználható a számítógépek hűtésére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bakagaijin #19
    Omega, nem a sarkra mentek, csak a sarkkörre. Az onnan még elég messze van. Valószínű felhasználják majd a hőt fűtésre, pl. a helyi műszaki egyetemére - 16'000 hallgató azért elég nagy kampusz.
  • Merces #18
    ....meg lesznek,titkosajtók, ótomatta lézerek, meg embercsapda, meg Jurij gépuskáva.......
  • Omega #17
    Hogy olcsón akarnak üzemelni nem muszáj rögtön az északi sarkra menni. A fölösleges hőt lehetne áramtermelésre is használni, ezáltal csökkentve a működési költségeket.
  • Rotyoka #16
    Kit érdekel mit pattog a GP?

    Kb egy agyi szinten vannak a mély vallásos emberekkel.
  • janyikzs #15
    A cikk érdekes, de a helyesírás pocsék :S

    1. "...ez a létesítmény lesz a legnagyobb ilyen jellegű központ lesz Európában."
    2. "szélt" ---> inkább legyen "szelet"
  • Eleskanyar #14
    Legalább nem szénerőműből nyerik az áramot hozzá, egyébként ezért - mármint a szénről való lemondásért - a Greenpeace küzdött a Facebook kapcsán nemrég.
  • chuky123 #13
    Na neszeneked sarkőri jégtakaró Jól befűtenek nekik
  • G_ArchAngel #12
    Ez azert kicsit viccesen hangzik:)
    Tenyleg, minden igy kezdodott: kezdetben volt a Google+, amit egy ovatlan pillanatban az idoben ide-oda utazo Cukorhegyi Mark lemasolt:)))
  • Andr0 #11
    az lehet hogy ez nem a Google exkluzív ötlete de nagyon sok apróság igen, amit a Facebook pillanatok alatt lemásolt. Konkrétan Google+ klón lett a Facebookból.

    Én meg nem akarok hatalmi dolgokat felhozni, de a cukorhegyi ninja az zsidó.
  • w32blaster #10
    "Különben mindenki perelhetne mindenkit! :D"

    Miert, nem ez megy?
    Nem akarok apple vs. android temat felhozni, de kivancsi vagyok mi lesz az apple altal levedett telefon kioldasi technikaval (ugyanis azt most mar csak az apple hasznalhatja ...). Ilyen alapon azt is elkepzelem, hogy a google valami ehhez hasonlot kitalal ...