Gyurkity Péter

Túl nehéz a hajlítható okostelefon előállítása

Koreai források szerint a Samsung ezért nem mutatta még be prototípusát.

A hajlékony változatban megjelenő okostelefonok felbukkanásának lehetősége évek óta előttünk van, és bár a Samsung már a 2013-as CES alatt megvillantotta ilyen kijelzőjét (akkor pedig 2015-re vetítették előre a piaci megjelenést), a debütálásra még mindig várnunk kell. Külső források szerint ez a fejlesztési és gyártási nehézségek miatt alakult így.

Nemrég ugyan felmerült, hogy már a harmadik negyedév folyamán megismerhetjük az első ilyen megoldást, dél-koreai lapok szerint erre még mindig nem vehetünk mérget. Az ágazatot és az aktuális helyzetet állítólag jól ismerő szakemberek azt hangsúlyozzák ki, hogy több komoly probléma maradt megválaszolatlanul, ezek pedig tovább hátráltatják a várva-várt megjelenést. Ezen problémák között említik meg a vastagságot, a Samsung ugyanis még összehajtott állapotban is szeretné ezt 10 mm alatt tartani, ami azt jelenti, hogy a készülék maga nem lehet 4 mm-nél vastagabb. Ez ugyan megoldható, hiszen már láttunk korábban hasonló fejlesztéseket, a cég azonban szeretne prémium komponenseket a burkolat alatt elhelyezni, ami már egyértelműen problémás.


2011-es videó a Nokia hajlítható telefonjáról, melyet kesztyűben, nagy hidegben való kezelésre találtak ki

Legalább ilyen fontos a minőség. A tartósabb burkolat természetesen kevésbé rugalmas, itt pedig még a kijelzőt az előlaphoz rögzítő ragasztóval is lehetnek gondok, hiszen ennek ugyanúgy flexibilisnek kell lennie (vagy valamilyen más megoldást kell kitalálni a tartós rögzítéshez). A szakemberek ugyan nem vonják kétségbe a Samsung meglévő tudását és a munkaerő képességeit, ám kiemelik, hogy a Galaxy Note 7 teljes kudarca után most még kevesebb hajlandóságot mutatnak a nagyobb kockázatvállalásra, amit egy ilyen telefon piacra dobása jelentene. A költségek mellett ez komoly fejlesztési, tervezési, és tesztelési követelményeket állít fel, aminek nyilván nem egyszerű megfelelni.

Nyilván még nem tudjuk, hogy mi lesz a beígért harmadik negyedéves debütálásból, ám (tekintettel arra, hogy már az MWC-vel kapcsolatban is beharangozták ezt) a jelek egyelőre arra mutatnak, hogy jó adag türelem kell még ahhoz, hogy a kereskedelmi forgalomba szánt, nagy példányszámban megjelenő, ezzel egy időben pedig megfelelő minőségű hajlítható telefonokat ismerjünk meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • muerte2 #10
    A hajlithato kijelzöknek nem csak annyi a jelensege, hogy hajlithato telefonok lesznek, mert az egyaltalan nem biztos.
    Ellenben olyan felöletekre is lehetöseg lesz kijelzöket felhelyezni, ahol most nem vagy csak nagyon körülmenyesen megoldhato.
    Nem mellesleg egy kihuzhato kijelzös telefon sem lenne hülyeseg. Igy csak akkor hasznalna a felhasznalo a nagy fogyasztasu szines kijelzöt, ha eppen szükseg van ra. Hivas inditasra meg fogadasra egy joval egyszerübb kijelzö is elegendö, igy vegre megint csökkenne a mobilok es taböetel merete.
  • kvp #9
    Egyertelmu, hogy az emberek a hajlithato alatt az osszehajthato vagy kicsire feltekerheto kijelzot ertik es olyat is szeretnenek. Na ilyenbol tartosat gyartani meg nem sikerult.

    Mindenki aki hajlithato oled-et venne szeretne felbehajtani a telefonjat es ugy berakni a zsebebe. (foleg a wide kijelzoseket) De az is megfelelne, ha 1 centis atmerore feltekeredne a kijelzo szuksegtelen resze. Es utanna ezt oda vissza birna tobb tizezerszer az elso pixelhiba elott. Jelenleg idealis esetben a gyartas soran kis meretu es nagy ivu hajlitast birnak ki, kb. 1x oda. Persze nem az oled anyag a gond, hanem az elektrodak es aktiv matrixnal a tranzisztorok, mert ezeket jelenleg meg felgozolik a muanyag foliara. Ha sikerulne femfust helyett szerves anyagbol eloallitani ezt is, akkor lenne esely normalis flexibilis oled-et gyartani. Persze akkor lehetne tisztan szerves anyagbol teljes processzort is, szoval ez meg valoszinuleg odebb lesz.
  • cateran #8
    Aztan mennyi marhasagot.,...

    1 Mert? Megvaltoztatja a zseb meretet vagy mi? Az 1 dolog, hogy farzsebben jobban simul a seggedre, de pl zako belso zsebeben mit szamit?
    1 De..azaz design miatt...ennyi...soha a budos eletben nem volt azzal gondom, hogy a telefon "egyenes" volt
    3 Mert? A trendi parasztvakitos hajlitott tv-k miatt?
    4 Ez teljesen ertelmezhetetlen erv...ordit rola, hogy parasztvakitos designelem
    5 A hajlithato nem egyenlo az osszehajthatoval....
  • Cat #7
    "mire lehet jó azon kívül, hogy elmondható róla, hogy hajlítható"
    1. A zsebedben jobban elfér.
    2. A régi kagylótelefonok vagy az LG G4 sem véletlenül voltak hajlítottak. Az emberi fül és száj közötti távolság nem egyenes.
    3. A telefont használó VR-szemüvegeknél is jobb lenne egy hajlított kialakítás.
    4. A cikkben is látható Nokia megoldás, melynél nem a kijelzőt nyomkodod, hanem a készülék csavarásával érsz el funkciókat.
    5. Egy hajlítható kijelző videózásnál nagyobbra kihajtva jobb élményt nyújt.

    Ha én kb. 1 perc alatt ennyit leírok, akkor az éveken át ezen dolgozó mérnökök (és marketingesek) vajon mennyi okot tudnak felsorolni?
  • kvp #6
    Igy is rossz az oldek tartossaga, szoval nem igazan hasznalna nekik a folyamatos hajlitgatas. Egy parat kibirnank, egy par ezret is, de napi tobb tucat hajlitas hatasara par honap alatt elfaradna az anyag. Szoval csak annyi a gond, hogy meg nem tudnak tartos hajlithato kijelzot gyartani.

    Piaca lenne, mert akkor egy feltekerheto kijelzovel egy telefonbol is lehetne tablet ha kihuzzak nagyobbra. Vagy egy sima telefon is osszehajthato lenne a mostani meret toredekere. Az viszont nem jo ha par osszehajtas utan pixelhibas lesz.
  • duke #5
    Majd meg orulok, ugy varom. Azonnal lecserelem a 10 eves nokia telefonomat .

    konzumidiota barmok
  • Sir Cryalot #4
    Szerintem leinkább az lehet a baj a hajlékony 5G-s e-pénisz telefonnal hogy nem tud megmerevedni meg elernyedni , mint a biológiai rokona, egyébként biztos izgalmasabbnak találná a sok pojáca, sőőőőőőőőőt. De így....

    Akkora húzás volt rámenni a témára a Samsungnak , mindenüket beárnyékolja az e-péniszezés , talán még jobban is mint a korrupció .:D
    Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2017.03.17. 19:12:15
  • tom_pika #3
    pedig hogy várom már! nem élet az élet nélküle!
  • Candi #2
    Nem értem, hogy ez a technikai újítás mire lehet jó azon kívül, hogy elmondható róla, hogy hajlítható. Mint ahogy azt sem értem, miért is jobb egy edge telefon egy nem edge telefontól. Csak azt az egyetlen előnyét látom, hogy több birkának lehet eladni a szerkentyűt. Mondjuk ez a cégnek lehet hogy elég, de akkor is szánalmas.
    Számomra ez inkább amolyan ötlettelenségnek, fantáziátlanságnak tűnik, már csak ilyen semmitmondó, értéktelen újításokat tudnak kitalálni. Semmi eredetiség, semmi újdonság, semmi használható, értelmes vagy célszerűségre törekvő ötlet, csak puszta dizájnelem. És ezt akarják lenyomni az emberek torkán mint "forradalmi újítást". Mint a görbe tévé meg az érintés nélküli szappanadagoló.
  • Skylake #1
    Majd valahogy kibírják a kütyüzombik ezt a kis késést.