Berta Sándor

A Facebook Messengerben jöhet először a Dislike gomb

A felhasználók évek óta sürgetik a "nem tetszik" gomb bevezetését, a platform lassan enged.

Már 2015 szeptemberében felmerült, hogy jön a Dislike gomb a Facebookon. Akkor Mark Zuckerberg emlékeztetett arra, hogy a felhasználók már régóta kérik egy ilyen lehetőség létrehozását, gyakorlatilag azóta, hogy a "tetszik" gomb 2009-ben megjelent. A Facebook végre hajlandó változtatni és közölte, hogy tesztelni fogja a "nem tetszik" gombot, de nem a közösségi oldalon, hanem a Facebook Messengerben. A hírről a TechCrunch számolt be és időközben a társaság megerősítette az értesülést.

A Facebook kiemelte, hogy minden új megoldást tesztel azért, hogy az üzenetküldő programja még szórakoztatóbb és megnyerőbb legyen. A teszt során lehetővé teszik az embereknek, hogy egy olyan emodzsit osszanak meg egymással, amely képes egy hírrel kapcsolatba kifejezni az érzéseiket. Miután egy tesztről van szó, ezért nem férhet hozzá minden internetező az új funkcióhoz, de, ha beválik, akkor mindenki számára bevezetik.

A vállalat egyébként inkább "nem gombként" és nem pedig "nem tetszik" gombként tekint az új megoldásra. Miután a felhasználók a Facebook Messengert gyakran tervezésre és koordinálásra használják, ezért az új gomb hasznos lehet, ha valamit gyorsan el kell utasítani, emellett a chatbotokkal való kommunikációban is segíthet. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a Dislike gombot végül kiterjesztik-e a közösségi platformra vagy sem. Azonban ahhoz nagyon be kell válnia az új megoldásnak, hogy a társaság és Mark Zuckerberg végül rábólintsanak a bevezetésére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #9
    Kiegészítés: https://kuruc.info/r/4/170483/
    Utoljára szerkesztette: Tetsuo, 2017.03.14. 16:08:53
  • Skylake #8
    Dislike gomb olyan fajta bevezetése mint a like gombbé nem célja a Facebook-nak, mivel ezzel a platformot elöntené a trollkodás, és ennek hatására önbizalomhiányos és napi pozitív megerősítésüket meg nem kapó, csalódott, pszichésen kikészült userek milliói hagynák ott. Láthatóvá válna, mekkora torz szűrési buborék az egész.

    Pont úgy, mint ahogy az MS-nek sem érdeke kiadni az Office-t különböző Linux disztribúciók alá. Ha ez történne, az oprendszereik a vállalati enterprise vevőkön kívül óriási piacot vesztenének.
  • Tetsuo #7
    Ha a tömeg vagyis a befolyásolt közizlés dönti el, mi a hiteles, az sem jobb.
  • gforce9 #6
    Egy facebooktól vársz p2p titkosítást? Amiatt virágzik az FB, hogy minden adatot begyűjtenek rólad, még azt is tudják mikor mégy wc-re. Soha nem lesz ilyen. Olyan lehet hogy lesz, hogy behazudják, hogy van titkosítás. Csak épp ugyanúgy bele fognak látni mindenbe. Ami internetre kerül (úgy értem 3. fél által üzemeltetett csatornára kerül feltöltésre vagy megosztásra) ott adatbiztonságról szó sem lehet. Naivitás azt gondolni, hogy igen.
  • esemve #5
    Kell is ez a funkcio, mint egy falat kenyer. Ha mar vegeztek azzal, hogy a viber mintajara eszkozok kozotti end to end titkositas mukodjon, ezt megoldottak weben is, vannak visszahivhato es mindket felnel veglegesen torolheto uzenetek, vannak csak bizonyos ideig olvashato uzenetek, akkor el is hiszem, hogy kinjukba mar csak ilyen dolgokkal tudnak foglalkozni. Ja hoppa, tevedtem, megsincsenek ilyesmik. Akkor asszem ezeken a marhasagokon kovul jo lenne ha valami erdemit is kezdenenek a plaftormmal. Nyilvan perpill mindenki messengeren van, es kenyelmes mindenki uzeneteit banyaszni egy kis reklamtargetalas vagy kitudja mi kedveert, de azert az erosen aggaszto h mennyire tojnak bele a privacy kerdeskorbe, es helyette kis viragocskas kepek feltoltesenek lehetosegevel vagy eppen dislike gombbal foglalkoznak. Es ami a legmegdobbentobb, hogy erre igeny van, a tobbsegnek jo ez.
  • Archenemy #4
    Vagy pl. egy megosztó hír, ami eddig kapott 500 liket, kap mellé 500 disliket is, egy semleges-pozitív meg 100 liket.
  • gforce9 #3
    Jelenleg, ha van 2 megosztás, akkor kb annyi a különbség, hogy az egyik kap 100 like-ot a másik meg 500-at. Ha van dislike gomb lehet az előbbi a 100like mellé kapna 300 dislike-ot és rögtön máshogy néz ki a dolog. Jelen állás szerint, ha valamit az emberek elutasítanak az nem jelenhet meg like-dislike formában maximum kommentben, de az meg elvész a kommentrengetegben. Ez torzítja úgy ahogy van az összképet, amit kapnak az emberek. A youtube-on miért van dislike gomb?
  • kvp #2
    "Ez fontosabb hír lenne a Facebookot illetően."

    Nem igazan, az politikai kerdes es jo esellyel politikai alapon fogjak kezelni. Az alhireket be fogjak szavazni hitelesnek es a hiteles hireket ha eleg ember utalja be fogjak szavazni alhirnek. Tehat elvileg demokratikusan a tobbseg dont. Ha ebbe hatulrol belenyulnak es kiderul, az az usa-ban a szolasszabadsag korlatozasa lenne es teljesen torvenyesen rugja szet a kormanyzat az illeto ceg hatsojat.

    A dislike gombbal kapcsolatban pont a facebook egyik alapelve serul, hogy csak pozitiv visszajelzest adhat barki fele. Igy mukodott a world of warcraft is, ahol nem lehetett visszaesni akarhany hiba utan sem, csak legfeljebb lassabban haladt az ember elore. (kb. wow xp = fb like) Ezt a mechanizmust semmivel sem szabad elrontani, mert akik sok dislike-ot kapnak ki fognak lepni. (lasd: rage quit)
  • Tetsuo #1
    Ez fontosabb hír lenne a Facebookot illetően. ;)

    Egy hozzászólást pedig kiragadnék:
    "Álhír: Az 1919-es Tanácsköztársaság népbiztosai zsidók voltak.
    Kiemelt hír: Az 1920-as numerus clausus antiszemita törvény volt.
    Álhír: Zsidó NKVD-sek megöltek 8 millió ukránt.
    Kiemelt hír: Egy évtizeddel a sajnálatos, rossz időjárás okozta ukrán éhínség után a nácik elgázosítottak 600 milliárd ártatlan, a kommunizmust véletlenül sem irányító zsidót."

    Kb. így fog működni.
    Utoljára szerkesztette: Tetsuo, 2017.03.07. 23:33:02