Berta Sándor

Apple - egyre fontosabbak a televíziós tartalmak

A kaliforniai konszern egy jelentős szakemberrel erősítette meg a csapatát.

Timothy D. Twerdahl korábban az Amazon Fire TV részlegét vezette, azonban nemrég távozott és néhány nappal ezelőtt szerződtette az Apple. Ahhoz a csoporthoz került, amely a társaság egyik legdinamikusabban és legjobban növekvő üzletágáért felel, s amelyhez az Apple TV és minden, a streamingboxhoz kapcsolódó szolgáltatás is tartozik. A szakember alelnök lett és ebben az új pozíciójában a fő feladata az Apple TV marketingje. A váltásról elsőként a Bloomberg számolt be.

Twerdahl 1990-tól a Time marketingigazgatójaként, 1999-től a Plam termékmenedzsereként, majd 2005-től a Motorola termékfejlesztési igazgatójaként dolgozott, míg az elmúlt években egyre inkább a streaming felé fordult. Hét hónapot töltött a Netflixnél, ahol az internetes tévéért felelős igazgató volt, 21 hónapot alelnökként a Rokunál és több mint három évet termékekért felelős alelnökként a WIMM Labs cégnél. 2013-ban lett az Amazon Fire TV-ért felelős igazgatója és vezetője. Twerdahl elődje Pete Distad volt, aki Eddy Cue csapatába került át. Az a részleg fejleszti az Apple internetes szoftvereit, szolgáltatásait és tartalmait. A mostani személyi változások célja az, hogy több tartalom jelenjen meg az Apple TV-n.

Az Apple korábban hollywoodi filmstúdiókkal tárgyalt arról, hogy - exkluzív módon - már a mozis terjesztés után két héttel ott legyenek a boltjában is a különböző alkotások. Jelenleg az a szabály, hogy a mozik általában 90 napos exkluzív terjesztési joggal rendelkeznek az új filmek bemutatásakor, a művek csak ezután jelenhetnek meg DVD-n vagy Blu-ray lemezen. A vállalatok új terjesztési módszereket keresnek, az egyik alternatíva pedig a streaming lehet. Január közepén pedig kiderült, hogy a cég saját sorozatokat és filmeket kínálna az Apple Music szolgáltatás előfizetőinek, s meghatározó szerepre törne a streaming-piacon is. Ezzel a nyitással kompenzálná a csökkenő iPhone- és iPad-eladások miatt kieső bevételeit.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • MZperX75 #1
    Majd ezt is tönkre vágja,Hétköznapi fogyasztóként Motorola mobil telefon készülék vonalon kicsit összement 2000-es évekhez képest ,Palm tönkrement illetve felvásárolták kilóra,majd semmi,pedig jó kis cuccai voltak mesés Palm Zire érintő kijelző tollal,Palm OS op 2005-ben
    ,most Apple mi lesz ebből?



    Palm 515-öm volt,de szerettem.
    Utoljára szerkesztette: MZperX75, 2017.02.09. 18:44:34