Berta Sándor

Külön csapat gondozza Mark Zuckerberg Facebook-profilját

Nem véletlen, hogy a menedzser közösségi profilja annyira átlátható.

Aki egy pillantást vet Mark Zuckerberg Facebook-oldalára, annak azonnal feltűnik, hogy mennyire rendezett és barátságos, pozitív megjegyzésekkel van tele, amelyekre gyakran válaszol is az üzletember. Mint kiderült, mindez közel sem a platform első emberének érdeme, sokkal inkább az őt ebben segítő csapaté, amely körülbelül 20 személyből áll.

A csoport feladata a kommunikáció. Bejegyzéseket készítenek, elgondolkodtató beszédeket írnak és nyilvánosságra hoznak különböző fotókat, amelyeket Mark Zuckerberg személyes fényképésze, Charles Ommanney készített. A férfi korábban a szíriai polgárháborút örökítette meg a The Washington Post számára. Egy másik csapat tagjai pedig a bejegyzésekhez érkező reakciókkal foglalkoznak, ha kell, moderálják is azokat. Ugyanakkor - két bennfentes forrás szerint - csak a sértő véleményeket és a kéretlen reklámokat távolítják el.

A legtöbb megjelenő bejegyzés igyekszik kidomborítani a Facebook alapítójának jótékony oldalát. Gyakoriak az adományokról szóló posztok és természetesen a menedzser pekingi vagy vatikáni látogatásairól készített beszámolók vagy képsorok sem hiányozhatnak a platformról.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ugh #4
    +1
  • Skylake #3
    Általában a nagyfejűek profilját ezen a sz*ron, amit most kétpofára zabálnak a népek, mert csinálja nekik a flow illúzióját, mindig staff gondozza. Mi ebben a hír?

    Avagy mindenki egyenlő, de vannak egyenlőbbek. Egyrészt azok, akiknek életükből és pénzükből adódóan itt mindig lehet érdekes megörökítenivalójuk, a plebssel szemben, akik csak a mindennapi semmitmondó életüknek banális ostobaságait van módjuk megosztani, illetve a többi proli által ezerszer megosztott szemetet újraosztani. Másrészt, akiknek a társadalmi pozíciója eleve szükségessé teszi, hogy a jelenlétüket ezen a kék-fehér online seggvakaró műintézményben hírügynökségi minőségben kezeljék. Mégis, ki az a hülye, aki ebben demokráciát vár, függetlenül attól, hogy a digitális infrastruktúra szerkezete ugyanaz mindenkinél ott? Ugyanúgy leképeződnek a társadalmi különbségek: ki mit tud közölni, és mennyire professzionálisan - ennyi!
  • Szefmester #2
    Inkább üzletember mint programozó. Ha programozó lenne akkor használható lenne az oldal normális keresővel (szűrőkkel), nem csak egy hitvány kémprogram.
  • TokraFan #1
    Milyen üzletember? Egy mezei tejfölös szájú programozó...Cukorberg mint üzeltember...esszem megáll.
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2017.01.21. 18:44:13