Berta Sándor

A siker lehet a Fairphone projekt veszte

A moduláris, javítható okostelefont kitaláló céget számos probléma sújtja. Úgy tűnik, hogy mind a gyártás, mind a terméktámogatás területén elérte a határait.

A holland startupot egyszerre sújtják a gyártási problémák és a hiányzó tőke, miközben a nem várt sikert is nehéz feldolgozni. Bas van Abel, a Fairphone alapítója és vezérigazgatója elmondta, hogy a Fairphone 1 készülék tartalékkijelzői elfogytak, míg a Fairphone 2 telefonokra a vásárlóknak akár hónapokon át is várniuk kell. Aki a hivatalos honlapon rendeli meg a Fairphone 2-t, az akár 5 hónapot is kénytelen várni az új modellre. A munkatársaknak több ezer terméktámogatási kérdést kellett megválaszolniuk és ott vannak még a siker jelentette problémák is. Bas van Abel például kiégés szindrómában szenvedett és kénytelen volt több hónapig szünetet tartani.


A legnagyobb probléma az, hogy a Fairphone rosszul becsülte meg a keresletet és a karácsonyi időszakra túl kevés telefont rendelt meg a beszállítóitól. Ezt a menedzser azzal indokolta, hogy három hónapra előre meg kell adniuk a megrendelendő mennyiséget és a költségek 30 százalékát is előre ki kell fizetniük. Ezért inkább óvatosak voltak, mert - a legtöbb startuphoz hasonlóan - kevés a pénzük. Azonban a kereslet a vártnál sokkal nagyobb volt. Nyáron két hónapon keresztül szüneteltették a gyártást azért, hogy optimalizálhassák a folyamatokat. A készülék házának hátoldalát is vékonyabbra tervezték, majd a gyártással egy új beszállítót bíztak meg. A vezető szerint erre a lépésre azért volt szükség, mert így jobb minőségű terméket dobhatnak piacra.


Kérdés azonban, hogy a Fairphone 2 valóban jobb lesz-e. Mulan Mu, a Fairphone munkatársa a helyszínen kísérte figyelemmel az eszköz kínai gyártását, szerinte a vállalat túlzottan az okostelefon külsejére összpontosított. Néhány vásárló viszont elégedetlen volt a Fairphone 1 telefonnal, ők már hónapok óta várnak az Android 4.4-es verziójára való frissítésre és nem kapnak tartalék képernyőket sem. Ezért azzal vádolták meg a startupot, hogy nem tartotta be a korábbi ígéretét - ezt van Abel el is ismerte. A nehézségeket azonban azzal indokolta, hogy már többször váltottak beszállítót, de olyan kis alkatrész-mennyiséget kellene leszállítani, hogy azt csak kevés gyártó vállalja.


A Fairphone 2 készülékek tulajdonosai azért reklamáltak, mert egy-egy kérdésük esetében a válaszra akár hetekig is várniuk kell. Tavaly decemberben 2800 megválaszolatlan ügyfél-megkeresést regisztrált a vállalkozás rendszere, míg 2016 augusztusában hatezret. A tőkehiány is tudatos döntésre vezethető vissza. A startupnak a kezdetektől csak 3-4 hónapra elegendő pénze volt, hogy így maradjon távol a - feltételeket diktáló - befektetőktől. Olyan támogatót keresnek, aki a hosszú távú sikert tartja szem előtt. A cégnek jelenleg 50 alkalmazottja van és évente 100 000 készüléket szállít.


A kiégés szindróma van Abel esetében azt jelentette, hogy az egyik napon meg sem bírt mozdulni, a felesége szállította be az egyik kórház sürgősségi osztályára. A férfi felelevenítette a kiváltó okokat: volt olyan, hogy naponta 40 alkalommal nézte meg a dollár árfolyamát, mert attól függött a Fairphone 2-vel kapcsolatos kalkuláció. A rendszer része akart lenni, hogy megváltoztassa azt, de egy idő után a rendszer kezdte módosítani az ő életét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #7
    A gond az, hogy nem lehet hosszu tavon tamogatott keszuleket kesziteni ugy, hogy a legtobb gyarto csak 1-1 szeriat keszit az alkatreszeibol. Anno minden alaparamkorbol volt referencia design es tobb gyarto is keszitette azt, hosszu eveken keresztul. Van amit mar tobb mint 30 eve gyartanak folyamatosan, tobb tucat gyartonal. Ehhez kepest egy mai jobb arm-os processzorbol ket egymas utani szeria sem azonos pedig neha csak napok vannak koztuk. Innentol csak ugy lehet hosszu tavon tamogatni barmit, hogy egy tetelben a valaha varhato osszes alkatreszt megrendeli a gyarto es amig tart, addig tart.

    Az alternativa az lenne, ha tobbfele eltero hardvert is tamogatnanak, meghozza ugy, hogy szabvanyos feluleteken kapcsolodna egymashoz minden alkatresz es csak nyilt forraskodu hardvert es szoftver alkalmaznanak. Ezt jelelenleg nem igazan lehet megtenni, mert egy oriasi doboz lenne a vege, nagyon gyenge tudassal. Viszont ez az ami nagyjabol hosszu tavon is tamogathato maradna. Minden mas optimalizaciokat, kompromisszumokat es termeszetesen egy tonna egyszeri es megismetelhetetlen alkatreszt tartalmazna. (megismetelhetetlen = a sajat gyartoja se tudna belole kesobb pont ugyanolyat gyartani)

    Mara eljutottunk oda, hogy meg egy Samsung meretu gyarto is inkabb visszahiv egy keszuleket es bezuzza, mert nem tudjak kijavitani. (se alkatresz, se munkaero nincs hozza es olcsobb lenyelni a veszteseget)

    Ilyen korulmenyek kozott mar az is csoda, hogy egy Arduino szintu minimal aramkor kepes lett utangyarthato lenni. Egy telefon ennel joval bonyolultabb es joval fejlettebb, igy jelenleg nincs olyan alkatresz amibol ossze lehetne rakni egy hosszu tavon tamogathato keszuleket.
  • hungi #6
    Már arra az elvre gondolsz hogy ugyanúgy leszarják mint a kínai noname gyártók csak ők jóval drágabban? Végül is a tervük bejött jól lehúzták a sok környezettudatos birkát...
  • Sir Cryalot #5
    Szerintem itt elvekről van szó nem e-péniszről.
  • hungi #4

    Update: ez a Fairphone 2 kb. egy Oneplus one szintű telefon, sd800-zal 550 euróért rohadtul nem éri meg. A cserealkatrészek is jóval drágábbak, mint a hasonló hardveres telefonokhoz, pl. csak az alaplap több mint 300 euró. Ehhez képest egy Lenovo Zuk Z2 190 euró sd820-szal, mindenben jobb speccel.
  • hungi #3
    Fairphone 1: ‎2013: first production batch · ‎2014: second production batch
    MediaTek MT 6589 (quad-core) 1.2 GHz/Memory 1 GB/Storage 16 GB

    Akkor még 4.2.2-vel jelent meg (más nem is nagyon van azóta se mt6589-re), aztán a mediatek a szokásos nyilt hozzáállásával nem adta oda a forráskódot egy jó darabig. Amikorra meg már átadta (2015 szeptember), a hardver kukaérett lett, gondolom már nagyban a Fairphone 2-re koncentráltak.

    Nem is csoda, hogy átváltottak snapdragonra....


    Utoljára szerkesztette: hungi, 2017.01.04. 11:28:10
  • igazamvanvagyig #2
    android 4.4 ez nem fair:)
  • takysoft #1
    android 4.4?
    nem 2017-et írunk már? :)