Berta Sándor

Kibervédelmi kommandót hoz létre az osztrák hadsereg

Nyugati szomszédunk is reagálni akar a kiberfenyegetésekre.

Hans Peter Doskozil védelmi miniszter bejelentette az osztrák hadsereg (Bundesheer) kibervédelmi képességeinek masszív kiépítését. A politikus kiemelte, hogy a kibertámadások egyre nagyobb fenyegetést jelentenek nem csupán a közintézmények és a vállalatok számára, hanem a fegyveres erőkre nézve is. Más állami vagy nem állami szervezetek és hivatalok szintén egyre inkább igyekeznek felkészülni az új helyzetre, s Ausztriának is ugyanígy kell tennie. Aki ugyanis nem építi ki vagy fejleszti tovább a kibervédelmi képességeit, az katonai értelemben egy teljesen másik korszakban marad vissza.

A kibervédelem erősítése az egyik fő eleme Doskozil haderőreform-terveinek. Az osztrák hadsereg már most is évente 300 internetes támadást véd ki és több százezer gyanús akciót jegyez fel. A tervezett átszervezés keretében létrehoznak a hadsereg védelmi hivatalában egy kibervédelmi kommandót, amely 2020-ra épül ki teljesen. Addigra 250-350 új munkatársat vesznek fel, viszont a végső létszám 1350 fő lesz. A szükséges hardverekért és szoftverekért a tervek szerint 2020-ig 46 millió eurót adnak majd ki, míg az új képzési központokra létrehozására, szanálási intézkedésekre további 13,5 millió eurót fognak fordítani.

A változtatásokat Doskozil azzal indokolta, hogy az információs korszak nem kerülte el a fegyveres erőket sem. A számítógépek és a hálózatba kötöttség majdnem minden katonai területen megjelent. A kibertér a katonai bevetések végrehajtásának új dimenziójává vált. Emellett a fegyveres erőknek biztosítaniuk kell a kritikus infrastruktúrák védelmét és válsághelyzetekben koordinálniuk kell a védekezést.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cylontoaster #3
    Nem kell az interneten lennie, elég ha elszigetelt belső hálózata van, amire időnként jut kintről adat, nem a billentyűzet segítségével. A rendszereiket frissítik, adathordozókat dugdosnak be, ez épp elég akkor is, ha amúgy teljesen elszigetelt a hálózat.

    És valószínűleg náluk is vannak olyan eszközök, amik el vannak vágva külső hálózattól. Csak az ilyenekkel marha nehéz pl. emailt küldeni.
    Azért a hadsereg védelmi hivatala nem csak a bombák indítóállomásait tartalmazza. Ahogy a példádban hozott pénzintézet(ek) sem csak a széfek, bőven van olyan feladatuk amihez kell internet, még fb is.
  • AgentKis #2
    Biztos fészbúk messzendzseren kapnak parancsokat a katonák az androidos mobiljukra... XD
  • AgentKis #1
    Azt azért sohasem fogom megérteni, hogy egy fontos katonai rendszernek mi keresni valója van az interneten? Azaz miért nem lehet fizikailag elszigetelni az online világtól, ahonnan a támadások érkezhetnek?
    Ez kb. olyan, mintha az ország devizatartaléka egy páncélautóban lenne, ami valamelyik pesti P+R parkolóban parkolna 2 fegyvertelen őr megfigyelése alatt. Ugye mekkora könnyelműség?