Berta Sándor

Kiber­támadásokat és zavargásokat jelez előre egy cég

Számos dolog megtudható a szabadon hozzáférhető forrásokból és információkból.

A Recorded Future nevű startup a nyilvánosan hozzáférhető információkból akarja előrejelezni a kibertámadásokat, a piaci versennyel kapcsolatos terveket és a lehetséges zavargásokat. A cég befektetői között egyaránt megtalálható a Google és az Amerikai Egyesült Államok Központi Hírszerző Ügynökséghez (CIA), illetve az amerikai titkosszolgálatok befektetési köréhez köthető In-Q-Tel is. Nagyon nagy különbség, hogy valaki előre tudja-e, hogy lesz-e ellene kibertámadás vagy váratlanul kell szembesülnie egy ilyen akcióval. Az előrejelzés már arra is elegendő lehet, hogy ki lehessen adni egy érintett szoftver frissítését.

A céget a most 47 éves Christopher Ahlberg alapította. Svédországban született, katona volt a svéd hadsereg egyik elitegységében, majd a Spotfire nevű szoftverfejlesztő vállalatával az USA-ba települt át. "Amikor elkezdtük ezt az egészet, akkor minden olyan információmorzsát meg akartunk találni a világháló minden szegletében és nyelven, amelyek segítségével előre lehet jelezni a jövőt. Hasonlít a megoldásunk a rendőrségek által használt bűncselekmény-előrejelző rendszerekre, csak ez az online világban működik, de a működési minták hasonlóak."


"Mik a veszélyforrások a mindennapjainkban? Például ha valaki betör a szomszédomhoz vagy egy olyan személyhez, aki ugyanolyan zárat használ, mint én. De az is, ha valakinél ugyanaz takarít vagy dolgozik. Az algoritmusaink ilyen mintákra keresnek rá az internetes világban, majd leszállítják az információkat az ügyfeleinknek, így azok előre felkészülhetnek. Az Anonymous a Twitteren jelenti be, ha japán honlapokat támad meg a bálnavadászat elleni tiltakozásként. Az orosz vagy ukrán kiberbűnözők esetében a mély weben vagy hackerfórumokban kell kutatnunk."

"Mi nem törünk fel semmit és nem teszünk illegális dolgokat. Az adatainkat 750 000 forrásból gyűjtjük össze 7 vagy 8 nyelven, ezek között egyaránt vannak kínai fórumok és izraeli oldalak. Megpróbálunk minden fontos adathoz hozzáférni, de ezek mind nyíltan elérhető információk, vagyis nincsenek benne például Facebook-beszélgetések. Az orosz, arab, fárszi és kínai nyelvekkel kezdtük, de már számos angol és német vállalattal is együttműködünk. Nemzetközi szinten bankok és egészségügyi társaságok is használják a szolgáltatásainkat. Az öt legnagyobb technológiai konszern közül négy a partnerünk és ugyanez elmondható a világ legjobb titkosszolgálatairól is" - jelentette ki Christopher Ahlberg.


A menedzser hozzátette, hogy az In-Q-Tel mellett a Google Ventures is a befektetőik közé tartozik, de a partnereik között ugyanígy ott van a Levi's, a Sony vagy éppen a Target áruházlánc, ugyanis a kiberbiztonság mindenki számára fontos. A ruhagyártókra kitérve pedig: a Levi's aligha szeretné, hogy a legújabb farmermodelljével már a hivatalos bemutatás előtt jelentkezzen egy kínai vetélytárs. Emellett azt is szeretnék megakadályozni, hogy ügyfeleik platformjait bűnözők használják és fontosak a politikai prognózisok is. A multinacionális cégeknél lényeges az utazási figyelmeztetések kiadása, de az ilyen információk fontosak lehetnek a krízisrégiókban tevékenykedő nem kormányzati szervezetek számára is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #1
    A potenciális áldozatok listája, nem csak az érintettek számára fontos infó, hanem a támadónak is. Egyben megkaphatják a könnyű prédák listáját.

    Ezzel a rendszerrel nemhogy csökkentették a veszélyeztetettség szintjét, hanem növelték. Mert gondo vannak orosz meg kínai ügyfeleik is.