MTI

Forrásadóval sújtaná a Facebookot és a Googlet a magyar kormány

A digitális vállalatoknak is ki kell venniük a részüket a közteherviselésből, ahogyan bárki másnak - jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Pozsonyban az európai uniós (EU) tagállamok pénzügyminiszterei informális találkozójának második napján. A tárcavezető a fórumon bemutatta a digitális vállalatok adóelkerülésének kiküszöbölésére tett magyar javaslatot.

A szombati tárgyalási nap résztvevői két központi témát jártak körbe, ezek közül az első az adóelkerülések, adócsalások elleni küzdelem volt, illetve ugyancsak szó esett a terrorizmus finanszírozási csatornái elvágásának lehetőségeiről is. Az adóelkerülések elleni küzdelem témájában tett magyar - a visegrádi négyek (Magyarország, Csehország, Szlovákia és Lengyelország) által is támogatott - javaslat, azoknak az elsősorban digitális térben, országhatárokon átívelően működő vállalkozásoknak az adózási problémáinak a kiküszöbölését célozza, amelyek, bár egy adott országban fejtenek ki gazdasági tevékenységet, adót már egy másik országban vagy esetleg ott sem fizetnek, s így kivonják magukat a közteherviselésből.

"A kezdeményezésünk arról szól, hogy hasonlóan az amerikai megoldáshoz, egyfajta forrásadó terhelné azokat a kifizetéseket, amelyeknél nyilvánvaló, hogy egy határon túli szolgáltató számára történik a pénz átutalása, egy adott országban, nemzeti szinten történő gazdasági eseményért" - világított rá Varga Mihály.

A megoldás lényege, hogy a bankok és egyéb pénzügyi szolgáltatók visszatartanának minden regisztrált digitális vállalatnak irányuló kifizetésből egy bizonyos százalékot, és azt továbbutalnák a saját adóhatóságuknak. A levont összeg mintegy fedezetként szolgálna a meg nem fizetett adó után. A javaslat jelenlegi munkaneve Google-adó, de mint azt a nemzetgazdasági miniszter megjegyezte, az nem csak az internetes kereső óriásra vonatkozik, hanem más hasonló adózási rendszerrel dolgozó cégekre is, mint például a Starbucks, a Facebook vagy az Amazon.

"Szerencsés volna, ha az EU adócsalás elleni küzdelme ebbe az irányba tudna fordulni, és olyan megoldást tudnánk találni, ahol már az utalás pillanatában egy forrásadó levonásával biztosítanánk azt, hogy nemzeti szinten az adófizetés megtörténjen" - hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter. Kérdésre válaszolva hozzátette: a javaslatot a V4-es partnerek támogatásukról biztosították, kifogás vagy ellenvélemény pedig más részről sem hangzott el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gforce9 #9
    Biztos vagyok benne, hogy fideszes körökben is lenne szélerőmű építő kft és tudna lopni onnan is ha akar a tesó... csak épp ez energetikai ügy. Nem pedig zöldszimpátia vagy lopjunk nagyobbat kérdés, a lopást kevésbé kritikus dolgoknál is meg lehet tenni bőséggel. Van egy instabilitási határ ami után nem célszerű a telepítésük. Főként ha drágább is akkor meg minek?
  • kékherceg #8
    Vagy talán kiszámolták, hogy a Paks2-vel sokkal több pénz jön be, ellopják a nagy részét és jobban járnak, mint pár filléres szélerőművel az atomerőműhöz képest. Mi nem, de ők legalább igen.
  • gforce9 #7
    "környezetvédelemre"

    hát miután a vackaik miatt lényegében minden ember fogyasztása mögé egy hűtőgépet lehet odatenni az online szolgáltatások miatt, így nem csoda valamint a méregzöld hullámot is meg lehet ezzel lovagolni ez lényegében marketing.

    "jövőbe mutató projektekre" 50%-uk haszontalan baromság. Ami meg nem baromság, azt nem a két szép szemünkért teszik, hanem profitért. Mondjuk a másik 50-ot is csak az még emellé néphülyítés is.

    "1 darab szélerőmű nem épült az országban"
    Talán kiszámolták, hogy drága muri, és instabil is.
    Utoljára szerkesztette: gforce9, 2016.09.12. 22:23:24
  • Adamyno #6
    Ha majd a Magyar Állam annyi forrást fektet a fejlesztésekbe, mind infrastrukturálisan, mind pedig környezetvédelemre és jövőbe mutató projektekre mint a Google vagy bármelyik ilyen nagy cég, akkor megérdemlik az adónak nevezett pénzt. Addig ez csak szimpla lopás az én szemszögemből nézve. Amióta ez a kormány van, 1 darab szélerőmű nem épült az országban, sőt még bontottak is el.
  • Cefet #5
    Szerinted igazat mondanak, ha a nyereségről kérdezik ezeket a cégeket?
    Ha egy kisvállalkozónak adót kell fizetni, akkor nekik nehogy már ne kelljen!
  • bdzsana #4
    Az én logikám az hogy a bevételt hagyják békén. Adóztassák a nyereséget. Ez lenne a normális. De mivel balf.szok a behajtáshoz inkább megcsapolják a teljes forgalmat. Vagy a másik, jogy adóztassák a tonnányi parkoltatt pénzt hogy kénytelenek legyenek megforgatni ésújra bevonni a gazdaságba..
  • kékherceg #3
    Nem mindegy ha úgy is szétlopják...
  • Kikikirly1991 #2
    Azért tán mégsem ördögtől való ötlet hogy adót fizessenek ezek a vállalatok.A te logikádat folytatva, egy cég se fizessen adót, úgy is velem fogyasztóval fizetteti ki a plusz költséget...
  • bdzsana #1
    Egy újabb "nemháríccsákát" adó. Nem a szolgáltató cégek fogják megfizetni hanem a szolgáltatást igénybevevők. Ennyivel lesz drágább nekem Facebookon hirdetni pl.