Gyurkity Péter

Lemond a moduláris telefonról és búcsút int a Nexus névnek a Google

A Nexus márka az idei okostelefon-generációval futhat ki. A Project Ara esetleges gyümölcse a legjobb esetben is külső partnerek révén jelenhet meg.

A Google moduláris projektjéről mi is több alkalommal írtunk, legutóbb például még májusban, a Google I/O alatt jelezték, hogy a munka folytatódik, az ősz folyamán pedig nemcsak a külső partnereket, hanem a fejlesztői változatot is megismerhetjük majd. A friss hírek alapján ebből semmi nem lesz, a cég ugyanis lemondott a piaci megjelenésről. A Reuters szerint a Google illetékesei törölték a projektet, pontosabban a megjelenéssel kapcsolatos terveket, ennek révén pedig a Project Ara részeként elkészülő telefont végül mégsem mutatják be. A valószínű okok között sorolják fel az egyedire szabás lehetőségének szűkösségét, amivel az eredeti tervező, a Phonebloks sem volt elégedett, bár az könnyen előfordulhat, hogy a koncepcióról nem mondanak le, vagyis ezt a külső partnerek bevonásával igyekeznek majd valóra váltani.

Lehetőségként merül fel tehát, hogy licencelnék a technológiát, ezt követően pedig egyéb gyártók dobnák piacra a végleges megoldásokat, amelyek nem kizárólag az okostelefonok területén, de a „dolgok internete” szegmensben is teret hódíthatnak majd – a Google egyébként sem pusztán telefonokban gondolkodott, itt mindvégig megvolt az egyéb területek bevonásának lehetősége. Hogy ez mennyiben lesz így, az néhány héten belül kiderül, hiszen az ősz már itt van a nyakunkon.


További újdonság, hogy a Nexus márkanévet az új Pixel okostelefonok váltanák fel. Az Android Central értesülései alapján a webes konszern a jövőben a termékein új jelölést fog alkalmazni, de mindenekelőtt a Google név kerülhet egyre inkább előtérbe. A társaság a következő generációs okostelefonjait Marlin és Sailfish kódnév alatt fejleszti. A hírek szerint október 4-én két ilyen megoldást mutatnának be, amelyek jó eséllyel korábban szintén a Nexus név alatt futottak a külső források beszámolóiban.

Mindkét készülék esetében a gyártást végző partner alighanem a HTC lesz és a termékek 5,5, illetve 5 hüvelykes érintőképernyővel rendelkeznek majd. Ez némileg kisebb kijelzőket jelent, mint amiket a Nexus 5X és a 6P modellekbe beépítettek. Változást fog jelenteni az is, hogy a Google azt tervezi, hogy a 7.0-s Nougat jobban optimalizált verzióját fogja alkalmazni. Nem először merült fel a Nexus márka kivonása a piacról: az Android Police korábban már írt arról, hogy az új okostelefonokat már nem Nexusnak hívják majd, hanem a házaikon csupán egy nagy G betű lesz látható.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • wraithLord #14
    Látom, az iPhone-t sem szereted. Akkor vissza az egész. :D
  • T2k #13
    Azért mert te nem érted, attól még nem a másik az agyatlan, kis.
  • wraithLord #12
    Tehát te vagy az illetékes agyatlanul Androidot fikázó az oldalon. Most már ezt is tudjuk.
  • T2k #11
    Ezt a baromságot hogy sikerült összehoznod?
    Tehát akármi van, előb-utóbb szerinted az egyik rendszer mindenképpen elhúz a többiektől piaci részesedés tekintetében és egy foshalmaz kémprogrammá válik mint amilyen most a lagdroid? És miért, azért mert csak? Amikor éppen fej-fej mellett mentek a rendszerek akkor mi volt, éppen beteg voltál?

    A biztonsági katasztrófa lagdroid toronymagasan messze a legfosabb az adatok védelmét tekintve, kizárólag idiótáknak javasolt a használata, de azoknak nagyon.
  • NEXUS6 #10
    2-3 évente veszek telót. Addig jön annyi újdonság, amiért érdemes váltani és addigra be is csúszik abba az ársávba, amit hajlandó vagyok kifizetni.

    Ez viszonylag átlagos lehet és már ettől is meg van zakkanva a mobil piac, mi lenne, ha az emberek 5-10 évente cserélnének telót, addig meg csak 2-3 alkatrészt!? Talán jobb a környezetnek, de hogy a piacot kicsinálja az hótziher!
    Gondolom ez is érv volt a Googe döntése mögött.
  • wraithLord #9
    Akkor idővel más oprendszer kerülne fel az Android elterjedtségi szintjére, és annak lennének ilyesfajta problémái...
    Kémprogram? Melyik operációs rendszerről nem lehet ezt elmondani? Maximum olyan Linux disztribúciókról, amiket az illetékesek szerint a kutya sem használ...
  • kvp #8
    A modularis keszulekeknel egy gond jon elo, hogy nem nagyon maradt mit modularizalni. A proci, a ram es a belso flash ossze van tokozva es ujabban a radios hardver is. A kijelzo, az aksi es a kamerak vannak csak kulon, utobbibol az elolapi mar reg a kijelzobe van beepitve. Hatlapi kamerat, kijelzot es aksit lehetne valasztani a kivalasztott kozponti maghoz.

    Viszont ez nem olyan nagy valasztek hogy ne fedne le barmelyik gyarto fixre szerelt termekpalettaja.
  • T2k #7
    Jó kezdés, a következő lépésben pedig a kugli lemondhatna a kémprogram lagdroidjáról is.
  • CairoJack #6
    Szerintem a moduláris telefon ebben a formában hülyeség volt. Túl komoplikált lefejleszteni, túl sok a kompromisszum, túl sok helyet vesz el a modulok háza, stb.

    Úgy viszont látnám értelmét, ha lenne egy ilyen legós oldal, ahol a user össze tudja magának rakni, hogy mennyi RAM-mal, milyen procival, milyen kijelzővel, kamerával, akkuval, stb kéri, milyen színben (esetleg egyedi festés), anyaghasználat, stb.
    A gyárban összerakják, azt kiszállítják.
  • Szefmester #5
    Én is sajnálom hogy ejtik a moduláris telefon elképzelést. A jelenlegi telefonomban úgy is max a belső tárhelyet cserélném még egy ideig, mert a többi komponenssel elégedett vagyok.

    Simán elképzelhetőnek tartom hogy nem a macera miatt nem fejlesztik tovább, hanem kaptak egy kis nyomást a többi gyártótól, hogy egy ilyen készülék mellett ők kevesebb telefont tudnának értékesíteni, emiatt kevesebb jogdíjat fizetnének a Google-nek a droidért.. szóval gondolják újra át a dolgot. Hiszen egy ilyen moduláris telefonra nem a gyártók fognak egy SDK-ban összedrótozni egy GUI-t és kiegészítő rendszereket, hanem mindent a G csinálhatna központilag, és egyes modulokra hosszabb támogatási idővel kell számolni... Ez pedig pénz. Sok pénz... mínuszban.... nekik... meg a többieknek...

    :(