Gyurkity Péter

Nem érdekli az embereket a lehallgatás

Erre utal a Blackphone gyászos eredménye, de ezt a magasabb ár is eredményezheti.

Annak idején mi is beszámoltunk a biztonságra és a névtelenségre fókuszáló eredeti Blackphone okostelefon elkészültéről, legutóbb pedig (tavaly nyáron) a második változat véglegesítéséről írtunk. Úgy tűnik azonban, hogy a cég nagyon elszámította magát, a piaci kereslet töredéke a korábban vártnak.

A Forbes magazin által elvégzett kutakodás ugyanis gyorsan kiderítette, hogy míg a gyártó által eredetileg tervezett több százezres forgalom valóban esélyt nyújtott volna a fennmaradásra, illetve némi nyereség besöprésére, addig a valós eredmény ettől messze elmaradt. Nemcsak a végfelhasználók, de a különböző szolgáltatók oldalán várt kereslet is túlságosan magasnak, irreálisnak bizonyult, ennek következtében pedig a százezres nagyságrend helyett csak néhány ezres forgalomról beszélhetünk. Jó példa erre, hogy míg a megjelenést követően a BigOn Telecom, a Kumion, valamint az America Movil is jelezte érdeklődését, előbbi két cég végül lemondott erről, utóbbi pedig 100 ezer darab helyett mindössze 6 ezer készülékre tartott igényt.


Az okostelefonos piac eközben jelentős lassuláson ment keresztül, ami még a legnagyobbak számára is komoly kihívást jelent(lásd a Samsung és az Apple gondjait). Nagyon nehéz megtartani az eddigi marzsokat, némi profitot kicsikarni a szegmensből, ez pedig a kicsik számára sokszor a halált jelenti – több más szereplő is megpróbálta követni a Silent Circle példáját, a Turing, a Sikur, illetve a Sirin Labs esetében azonban ugyanígy elmaradt a várt siker, ami arra utal, hogy a kifejezetten biztonságra és a személyes szféra védelmére törekvő vásárlói réteg nem is létezik. Persze az is előfordulhat, hogy a megfelelő árat nem sikerült eltalálniuk, hiszen az eredeti Blackphone például 630 dollárba került, ami a rengeteg olcsó kínai megoldással szemben valóban esélytelennek tűnik.

A Silent Circle jókora kölcsönből igyekezett elindulni a rögös úton, amit persze most képtelenek visszafizetni – ezért leépítették az alkalmazottak egyötödét és bírósági perben állnak a Geeksphone céggel, amely egy tavalyi átszervezés révén hagyta ott a telefonos szegmenst.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • CairoJack #1
    Sajna én is úgy tapasztalom, hogy a többséget nem érdekli, pedig ez nagyon súlyos hiba. Persze takargatnivalóm nekem sincs több, mint bárki másnak, így én sem áldoznék túl sok pénzt az ilyesmire. Ha lenne tuti védelem, akkor +10-20 rugót rádobnék egy lehallgatás ellen védett telefonra, de nem ilyen 100 ezreket.

    No meg gondolom úgyis az ilyen készülékeket figyeli kiemelten az összes titkosszolgálat.
    Nem mellesleg, pont a BlackPhone-ról jött le a lounch után pár hónappal cikk, hogy röhögve feltöri bármilyen papírkutya félhekker, szóval ezt a kört a cég itt bukta el. Teljesen nevetségessé tették magukat azzal, hogy az ezredét nem tudták annak nyújtani, amit sok pénzért ígértek. Az ilyen cégek menjenek is csődbe.